Fogadjátok szeretettel csütörtöki előadónk, Vincze Miklós gondolatait!
Megunhatatlanul gyönyörű, még akkor is, amikor éppen frusztráló, ahogy a természet egy kísérletsorozatban visszajelzi nekünk, hogy jó úton járunk-e amikor próbáljuk a titkait megfejteni. Nekem világnézet-formáló élmény volt, amikor középiskolás koromban először hallottam olyan precíz mérési eredményekről, melyek tökéletesen visszaigazolták egyik-másik fizikai elmélet helyességét. Egy tizenhetedik századi angol felírta mindazokat az egyenleteket, amelyek ismerete és helyes alkalmazása ma lehetővé teszi, hogy a Földről néhány száz méteres pontossággal „becélozzanak” egy leszállóhelyet a Marson!
fotó: Antal Zsani / emTV.hu”
És ugyanakkor a természet az arcunkba nevet, mert azt viszont nem vagyunk képesek megjósolni, hogy jövő héten milyen idő lesz, vagy hogy egy óceánba ejtett kísérleti gumikacsa Skóciában vagy Chilében ér majd partot, pedig a mozgásegyenleteket elvileg itt is jól ismerjük. Mit lehet ezekkel, a „rosszul viselkedő” fizikai rendszerekkel kezdeni, amik pedig körbevesznek minket? Hátborzongató, ahogy egy kísérleti modellben, a laborasztalon megjelenik egy tornádó vagy egy óceáni örvény pontos kicsinyített mása. Megjósolhatatlan játék-időjárásokat és óceáni vagy bolygólégköri áramlásokat tudunk létrehozni forgó „fazekakban”, és a leghihetetlenebb, hogy mindaz, amit ezekből megtanulunk, a valódi, többezer kilométeres rendszerek megértéséhez is hozzásegít — csak éppen szinte sosem úgy, ahogy előzőleg vártuk. Viszont mindig sokkal frappánsabban és érdekesebben. Ez pedig valóban megunhatatlan!
