Az atomoktól a csillagokig

ugrás a tartalomra

Atomcsill előadás kivonat

Előadó: Veres Gábor
Cím: Milyen eszközökkel figyelhetők meg a világ legkisebb alkotórészei?
Időpont: 2007. december 20.

Az Atomoktól a csillagokig előadás-sorozatban már többször is szó esett arról, hogy világunkat milyen elemi alkotórészek építik fel, és milyen nagy jelentőségű felfedezések kapcsolódnak a fizikának ehhez a területéhez. A mostani előadásban arról fogunk beszélgetni, hogy mik azok az eszközök, amelyekkel elemi részecskéket, és azok tulajdonságait mérhetjük, láthatóvá és vizsgálhatóvá tehetjük. Mivel a részecskék tulajdonságai és azok a kölcsönhatások, amelyekben részt vesznek, nagyon változatosak, szinte mindegyik részecske észleléséhez más és más kísérleti ötletet kell bevetnünk. Az észleléshez megépített eszközök szinte mind egyedi darabok, csak erre a célra tervezettek, és több iparág csúcstechnológiáját használják fel. Működési elvük azonban mindig a fizika alapvető törvényein, a részecskék és az anyag kölcsönhatásán alapszik. Célunk tehát ezekhez a kísérleti felfedezésekhez vezető izgalmas út és érdekes eszközök áttekintése néhány példán keresztül.


 

Powered by ELTE TTK Fizikai Intézet

Design: Agócs András Gábor (Nalyman) – Code: Agócs András Gábor (Nalyman) & Király Andrea – Page maintaned by: Király Andrea