Pataki Bálint Ármin állítólag modellezésről fog beszélni

Ismerjétek meg Pataki Bálint Ármint, akit csütörtökön élőben is követhettek az Eötvös teremben:
„Amióta az eszemet tudom, szerettem az intellektuális kihívásokat, és a bennünket körülölelő világ részleteinek megismerését.
Kezdetben a matematikában találtam meg ezeket a kihívásokat, majd nem kis részben a középiskolai fizikatanáromnak, és a Discovery Channelen futó Álítólag… című sorozatnak hála a fizika felé fordult az érdeklődésem.
Pataki Bálint ÁrminKésőbb, az egyetem elvégzése közben realizálódott bennem, hogy amit igazán szeretek, azt a modellezés szóval lehet a legjobban leírni. Egy adott problémát megpróbálni megérteni, leírni, és megoldást találni rá. Az, hogy a megoldandó probléma egy matematikai fejtörő, egy fizikai jelenség, vagy éppen a baktériumok örökítőanyagának és azok antibiotikumra való ellenálló képességüknek a kapcsolata, az másodlagos csupán.
Az előadásomban az adatalapú modellezésről, és egy speciális modellcsaládról a neurális hálózatokról fogok beszélni, amelyet a hírekben rendre a mesterséges intelligenciával azonosítanak.”