Az atomoktól a csillagokig

ugrás a tartalomra

Korábbi hírek:

Új online természettudományos verseny: A világ érdekes

Tisztelt kollégák, fizikatanárok!
Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket egy új, online természettudományos versenyre.
A verseny címe: A világ érdekes
A verseny keretében a diákoknak érdekes természettudományos témákról kell posztert készíteniük. A témát maguk választhatják, de a mellékelt versenykiírásban sok érdekes témát ajánlunk, ezek közül is lehet választani.
További részletek a mellékelt versenyfelhívásban: [pdf]
Kérem, hívják fel érdeklődő diákjaik, illetve az iskolájukban dolgozó, más természettudományos tárgyat tanító kollégáik figyelmét a versenyre.
Sikeres versenyzést kívánunk mindenkinek!
A verseny szervezői nevében
Cserti József, Dávid Gyula, Király Andrea

Legfrissebb: Örömmel közöljük, hogy "A világ érdekes" online verseny legeredményesebb versenyzői számára a budapesti Csodák Palotája ajándék belépőket ajánlott fel.
Köszönjük a szervezők és a versenyzők nevében!

Fizikatanár kollégák figyelmébe! – Atomcsill ONLINE fizikaverseny

Fizikatanár kollégák figyelmébe!
Az ELTE TTK Fizikai Intézete az Atomcsill sorozathoz kapcsolódó online fizikaversenyt indít középiskolás tanulók részére. A 2017/18-as tanévben négy fordulóra kerül sor.
Vállalkozó kedvű fizikatanárokat keresünk, akik iskolájukban megszervezik az Atomcsill szakkört, amelynek keretében a tanulók megtekintik a sorozat néhány előadását, majd azok anyagából feladatlapokat töltenek ki. A mentortanárok a Belépő a tudás közösségébe című, EFOP–3.4.4–16–2017–00006 számú projekt keretében díjazásban részesülhetnek.
A pontversenyben legjobb pontszámot elérő két diák ingyenes részvételt nyer az Eötvös Természettudományos Táborba (2018. július 23-29.), a következő tíz jól szereplő diák pedig ingyenesen részt vehet az Aktív Tudomány nyári táborban (2018. július 1-6.).

Részletek itt: http://atomcsill.elte.hu/efop/

További infók, linkek: [mpg] [310MB]

FameLab

Az Atomcsill kísérleteinek rendszeres bemutatója, Kis-Tóth Ágnes nyerte a FameLab Magyarország országos tudománykommunikációs versenyt.
Gratulálunk!
További részletek itt.

A fizika mindenkié 4.0

Idén április 20-án és 21-én kerül sor "A fizika mindenkié" cím alatt országszerte megrendezendő programokra.
A programból az ELTE is kiveszi a részét, méghozzá a BME-vel közös szervezésben április 21-én. A rendezvény célja, hogy a nagyközönséget a fizikával közelebbi kapcsolatba hozza ismeretterjesztő előadások, interaktív kísérletek, laborlátogatási lehetőség és további érdekes programok segítségével. Minden korosztálynak ajánljuk!
Időpont: 2018. április 21. 10:00-16:00
Helyszín: ELTE TTK lágymányosi északi tömbje (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)
Rövid előzetes ismertető a fenti programokról: [pdf] [1MB], [mpg] [185MB], [mpg] [450MB]

Naprakész információkat az esemény Facebook oldalán találhatnak (az oldal folyamatosan frissül!): https://www.facebook.com/events/106993150118627/

A lágymányosi program letölthető innen: [png] [3,3MB], [pdf] [2,6MB]

2017. nov. 16-án Wigner-115 Szimpózium az ELTE épületében

15:00 — földszint, 0.81. (Ortvay) terem — Ortvay Kollokvium: Pázsit Imre (Chalmers University, Göteborg): How chance processes and randomness can make nuclear power safer – reactor diagnostics with neutron noise analysis
16:15 — földszint, 0.81. (Ortvay) terem — Emlékezés Wigner Jenőre: Kovács László (Szombathely): Wigner Jenő, a Fasori diák
17:15 — földszint, 0.83. (Eötvös) terem — Atomcsill előadás: Dávid Gyula (ELTE TTK, Atomfizikai Tanszék): Szimmetriák és reaktorok


A részletes program és az előadások rövid tartalma innen elérhető: [pdf]

Fizikai Nobel-díj 2017.

Nem okozott nagy meglepetést az idei fizikai Nobel-díj. A díjat a 2016. év szenzációjának számító nagy felfedezést elérő, az Univerzum és az idő mélyéről érkező gravitációs hullámok kimutatására és vizsgálatára szerveződött nemzetközi tudóscsoport három vezetője, Rainer Weiss, Barry C. Barish és Kip S. Thorne kapta.

A gravitációs hullámok felfedezésének tudományos jelentőségét és a Nobel-díjjal kitüntetett kutatók érdemeit Frei Zsolt, a kutatásban ugyancsak részt vevő magyar csoport vezetője ismerteti a 2017. október 12-i Atomcsill előadás előtti rövid bevezetőben.

Az első gravitációs hullám detektálása után Frei Zsolt részletes és igen nagy sikerű előadást tartott a témáról az Atomcsill sorozatban: http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2015-2016/11

Ifjú Kutatók 25. Nemzetközi Konferenciája — Pályázati felhívás

Az Ifjú Kutatók 25. Nemzetközi Konferenciáját (International Conference of Young Scientists, ICYS) 2018. április 19. és 25. között Szerbiában, Belgrádban rendezik meg.

További részletek az alábbi hirdetményben olvashatóak: [pdf] (0,3MB), valamint a verseny weblapján: http://metal.elte.hu/~icys/magyar/

A fizika mindenkié 3.0

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat immár harmadik alkalommal rendezi meg "A fizika mindenkié" című országos programját, melynek során számos iskolában, művelődési házban és szabadtéri helyszínen kerül sor a fizikát népszerűsítő előadásokra, vetélkedőkre, kísérleti bemutatókra és más rendezvényekre.
Időpont: 2017. április 22. szombat.
A központi budapesti esemény ezúttal a Műszaki Egyetemen lesz, részletes programja innen letölthető: [pdf] (2,2MB)
A rendezvény weblapján a központi és számos helyi program leírása és linkje elérhető:
http://afizikamindenkie.kfki.hu/
A weblap április folyamán további helyi események leírásával folyamatosan bővül.
Minden fizika iránt érdeklődő diákot, gyermeket és felnőttet szeretettel várnak
a szervezők

Korábbi előadónk tudományos sikere: a CERN-ben minden eddiginél pontosabban megmérték az antiproton tömegét. A kísérlet egyik résztvevője, Sótér Anna előadása az Atomcsillen:

http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2014-2015/12
http://wigner.mta.hu/hu/uj-innovativ-hutesi-technika

Ifjú Kutatók 24. Nemzetközi Konferenciája — Pályázati felhívás

Az Ifjú Kutatók 24. Nemzetközi Konferenciáját (International Conference of Young Scientists, ICYS) 2017. április 16. és 22. között Németországban, Stuttgartban rendezik meg.

További részletek az alábbi hirdetményben olvashatóak:   [pdf] (0,3MB)

Kutatók Éjszakája — 2016. szeptember 30.

2016. szeptember 30-án ismét Kutatók Éjszakája lesz. Rendkívül izgalmas programok, több mint 40 városban! Az esemény plakátja:   [pdf] (13,0MB)

Az ELTE rendezvényeinek részletes programja (az egyetem karainak abc-sorrendjében):

http://kutatokejszakaja.hu/2016/esemenynaptar/index.php?menu_id=4&hely=7

A fizika ismét mindenkié! — 2016. április 16.

Az idén már másodszor megrendezendő "A fizika mindenkié" rendezvény célja, hogy országszerte minél több iskolában halljanak, lássanak a diákok és érdeklődők sokszínű, érdekes programot a fizikáról.

A nyitórendezvény programja az ELTE campusán: http://www.elte.hu/hir?id=NW-8341
Érdekes előadások, látványos kísérletek, fizikai jelenségek interaktív bemutatói.

Országos program: http://afizikamindenkie.kfki.hu/

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Frei Zsolt 2016. március 3-ai Új ablak az Univerzumra — a gravitációs hullámok felfedezése című előadásának videofelvétele már elérhető!
    https://www.youtube.com/watch?v=2D5w2qEa280

Az előadás kivonata, kapcsolódó linkek, cikkek, interjúk:
    http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2015-2016/11

Tudománnyal az áltudomány ellen

Budapesti Szkeptikus Konferencia

2016. április 2. szombat 10-15 óra
BME F29-es tanterem

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Részletek: http://szkeptikus.bme.hu/

Rendkívüli kísérleti bemutató!

Az Atomcsill 2016. március 17-i előadását
(Vásárhelyi Gábor: Drónrajok fizikája, technológiája és alkalmazásai)
követő kísérleteket ezúttal

Härtlein Károly (BME TTK FI),
a tévében futó BRUTÁLIS FIZIKA sorozat közismert előadója tartja.

Mindenkit szeretettel várunk!

Időpont: március 17. csütörtök, 17 óra
Helyszín: ELTE TTK Északi tömb (1117 Bp Pázmány Péter sétány 1/a), 0.83 terem

Élő közvetítés: http://www.galileowebcast.hu/kozvetites.html

Rendkívüli programváltozás! — Új ablak az Univerzumra

A 2016-os év fizikai és csillagászati szenzációja a gravitációs hullámok felfedezése. Az Atomcsill sorozat március 3-i programján Tepliczky István meteoros előadása helyett Frei Zsolt, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszékének vezetője, a gravitációs hullámokat kimutató nemzetközi LIGO együttműködés magyar csoportjának vezetője beszél a gravitációs hullámok fizikájáról, a LIGO gravitációs detektorokról, a kutatásban való magyar részvételről és a felfedezés asztrofizikai jelentőségéről.

Helyszín: az ELTE TTK lágymányosi északi tömbjének (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A) Konferenciaterme (-1.75 terem)
Időpont: 2016. március 3-án, csütörtökön 17 óra

Az előadás Facebook-eseménye:
    https://www.facebook.com/events/1972420456315911/

JÖN, JÖN, JÖN!     https://www.youtube.com/watch?v=m5ZmSYdUznI

Az előadás kivonata, kapcsolódó linkek, cikkek, interjúk:
    http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2015-2016/11

Az előadás videofelvétele: https://www.youtube.com/watch?v=2D5w2qEa280

A Tilos Rádió műsora a gravitációs hullámokról

A Tilos Rádió 2016. február 18-ai Szakácstolvaj c. adásában, 10 és 12 óra között Dávid Gyula, az ELTE Atomfizikai Tanszékének adjunktusa lesz Csabai Gábor vendége. Téma: amit a gravitációs hullámokról és az általuk hordozott információról tudni kell (és tudni lehet). A rádióadás online is hallgatható a https://tilos.hu/ oldalon. A letölthető rádiófelvétel: [mp3] (275 MB)

A fenti témához kapcsolódó előadás: http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2015-2016/11

Szomorúan tudtuk meg, hogy Skrapits Lajos, a legendás fizika kísérleteket bemutató, az Atomoktól a csillagokig előadássorozat többszöri előadója, az ELTE Anyagfizikai Tanszék adjunktusa életének 78. évében eltávozott. Emlékét megőrizzük.

Skrapits Tanár Úr 2010. október 14-én az Atomcsill sorozatban tartott előadása megtekinthető az alábbi linken: http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2010-2011/2a

Gravitációs hullámokról a Klubrádióban

A Klubrádió 2016. február 1-ei adásában Para-Kovács Imre vendége Dávid Gyula, az ELTE Atomfizikai Tanszékének adjunktusa volt. Témájuk apropóját az adta, hogy a gravitációs hullámok létét bizonyító bejelentés a közeljövőben várható. Ennek hátteréről, egyáltalán a gravitációról, Einsteinről, a fizikai mérések precíziós műszereiről, és még sok minden egyébről beszélgettek. A letölthető rádiófelvétel: [mp3] (10 MB)

A fenti témához kapcsolódó előadás: http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2015-2016/11

Ifjú Kutatók 23. Nemzetközi Konferenciája — Pályázati felhívás

Az Ifjú Kutatók 23. Nemzetközi Konferenciáját (International Conference of Young Scientists, ICYS) 2016. április 16. és 22. között Romániában, Kolozsvárott rendezik meg.

További részletek az alábbi hirdetményben olvashatóak:   [pdf] (1,0MB)   [doc] (1,3MB)

Tehetséggondozás az ELTE-n – a hallgatók szemével

Az ELTE Tehetséggondozó Tanácsa "Tehetséggondozás az ELTE-n – a hallgatók szemével" címmel konferenciát szervez 2015. április 7-én. A konferencia kapcsán pályázatot hirdettek az ELTE jelenlegi és végzett hallgatóinak, akik részt vesznek, részt vettek a tehetséggondozásban, valamint az ELTE gyakorlóiskolai diákjainak, abból a célból, hogy megosszák tapasztalataikat.

A konferencia programja: [pdf]

A konferencia plakátja: [jpg]

Kocsis Bence az ERC Starting Grant nyertesei között

2014. december 15-én hirdették ki az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) fiatal kutatóknak szóló Starting Grant pályázatainak eredményeit. A három hazai ösztöndíjas egyike Kocsis Bence asztrofizikus, a princetoni Institute for Advanced Study kutatója, aki a GalNUC projekttel nyerte el a 1,5 millió eurós támogatást. Kocsis Bence az ELTE Atomfizikai Tanszékén alakít kutatócsoportot.

További részletek az ELTE honlapján: http://www.elte.hu/hir?id=NW-6461

Interjú Kocsis Bencével: http://www.elte.hu/hir?id=NW-6493

Ifjú Kutatók 22. Nemzetközi Konferenciája — Pályázati felhívás

Az Ifjú Kutatók 22. Nemzetközi Konferenciáját (International Conference of Young Scientists, ICYS) 2015. április 19. és 25. között Törökországban, Izmirben rendezik meg.

A versenyre nevezhet minden középiskolás (14-18 éves) diák, a matematika, fizika, informatika, környezettudomány bármely területéhez kapcsolódó, önálló tevékenységet tükröző, magyar nyelven megírt, néhány A4-es oldalnál nem nagyobb terjedelmű dolgozatával, és a dolgozat legfeljebb egy oldalas, angol nyelvű rövid kivonatával.

A dolgozatokat 2015. január 7-ig kell elküldeni IKNK 2015 jeligével a következő címre: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Anyagfizikai Tanszék, 1518 Budapest, Pf. 32.

A versenyről további részletek olvashatóak az alábbi hirdetményben: [pdf] (1,3MB) és a verseny weblapján: http://metal.elte.hu/~icys/

Pályázat természettudományos ismeretterjesztő kisfilmek készítésére

Érdekelnek a természettudományok? Szereted az érdekes ismeretterjesztő előadásokat, tudományos témájú kisfilmeket? Gondoltál már arra, hogy egy számodra ismerős természettudományos téma, jelenség, kísérlet bemutatásával te is elkápráztathatnád barátaidat, ismerőseidet?

Itt az alkalom!

Az Infopark Alapítvány pályázatot hirdet az ELTE és a BME hallgatói számára természettudományos ismeretterjesztő kisfilmek (hosszuk max. 5 perc) készítésére
(a filmet készítő csoportban középiskolás is lehet).

Értékes jutalmak, nagy nyilvánosság az elkészült műveknek, hasznos filmkészítési és ismeretterjesztési tapasztalatok!

A legjobb műveket az Atomcsill következő évadjának előadásain is levetítjük!

Részletek az Infopark Alapítvány weblapján:
http://www.infoparkalapitvany.hu/letoltes/palyazat_2014_elte.pdf

Felvételire készülők figyelmébe — 2014.

Közeledik az idei egyetemi és főiskolai jelentkezések beadásának határideje. Aki még nem döntötte el, melyik felsőoktatási intézmény melyik szakára jelentkezik, és most próbál tájékozódni, komoly segítséget kaphat az egyetemektől. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, ezen belül a Természettudományi Kar is több, a reménybeli felvételizőknek szánt rendezvényt szervez a következő napokban: http://www.elte.hu/hir?id=NW-5251


Első lépésként érdemes körülnézni az országos Educatio kiállításon, ahol természetesen az ELTE is bemutatkozik: http://www.elte.hu/hir?id=NW-5268


A TTK különböző szakjait ismerhetitek meg a hagyományos téli Nyílt Napon. Itt személyesen találkozhattok az egyes szakterületek oktatóival, és elbeszélgethettek az adott szakra járó hallgatókkal, kifaggathatjátok őket tapasztalataikról. A TTK egyes intézeteinek vezetői külön előadásokon ismertetik a szakterületi képzés programját, lehetőségeit. A Nyílt Napot 2014. január 24-én, pénteken rendezzük meg. Részletek: http://nyiltnap.ttk.elte.hu/
A Fizikai Intézet programjai: https://fizika.elte.hu/hu/index.php?page=hir&id=140


Aki pedig már annyira biztos választásában, hogy konkrétan a fizika tudománya vagy annak tanítása iránt érdeklődik, de még nem döntötte el, melyik intézménybe jelentkezzen, az — amellett, hogy eljön a TTK-s Nyílt Napra, megismerkedni a fizikusokkal (oktatókkal, valamint kutató- és tanárszakos hallgatókkal), olvassa el a Fizikai Intézet ismertetőjét a fizikus és a fizikatanári szakról: https://fizika.elte.hu/hu/index.php?page=content&cid=1


Aki pedig az egész ELTE-re, mind a nyolc karára kíváncsi, mindegyiket egy fedél alatt, egy közös bemutatkozó show alkalmával ismerheti meg az idén első ízben megrendezendő ELTEfeszt rendezvényen, 2014. február 1-én, a lágymányosi campuson: http://www.elte.hu/hir?id=NW-5277

Figyelem! Programváltozás 2014 január elején!

A 2014. január 9-ére tervezett előadás elmarad.


A II. félév első előadása 2014. január 16-án lesz, a tervezettől eltérő tartalommal és címmel:

Dávid Gyula: Tavasz az Uránuszon

Az Eötvöstől Einsteinig — a modern gravitációelmélet kísérleti és elméleti alapjai című kétrészes előadást 2015 januárjában tartjuk meg.

Ifjú Kutatók 21. Nemzetközi Konferenciája — Pályázati felhívás

Az Ifjú Kutatók 21. Nemzetközi Konferenciáját (International Conference of Young Scientists, ICYS) 2014. április 24. és 29. között Ukrajnában, Kharkovban rendezik meg.

A versenyre nevezhet minden középiskolás (14-18 éves) diák, a matematika, fizika, informatika, környezettudomány bármely területéhez kapcsolódó, önálló tevékenységet tükröző, magyar nyelven megírt, néhány A4-es oldalnál nem nagyobb terjedelmű dolgozatával, és a dolgozat legfeljebb egy oldalas, angol nyelvű rövid kivonatával.

A dolgozatokat 2014. január 7-ig kell elküldeni IKNK 2014 jeligével a következő címre: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Anyagfizikai Tanszék, 1518 Budapest, Pf. 32.

A versenyről további részletek olvashatóak az alábbi hirdetményben: [pdf] (160KB) és a verseny weblapján: http://metal.elte.hu/~icys/

23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

Egyénileg vagy kétfős csapatba szerveződve pályázhat minden 1993. október 1. és 2000. augusztus 31. között született fiatal, aki még nem kezdte meg felsőoktatási tanulmányait. A kidolgozandó vagy megoldandó feladat max. 2 oldalas vázlatát e-mailben kell eljuttatni 2014. január 8-án, 15 óráig beérkezően a Magyar Innovációs Szövetség címére.

A verseny részletes felhívása letölthető innen: [pdf] (1,6MB)   illetve elérhető a
http://www.innovacio.hu/3a_hu_23_felhivas.php   oldalon.

Edwin Taylor előadása az ELTE-n, 2013. július 11. 14 órakor
(az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szervezésében)

Mindazoknak, aki már olvasták és élvezték Taylor-Wheeler: Téridő-fizika című könyvét, és mindazoknak, akik még nem (ez a hiányosság egyébként sürgősen korrigálandó): A könyv egyik szerzője, Edwin Taylor 2013. július 11-én 14 órakor előadást tart az ELTE-n.
Mindenkit szeretettel várunk!

Részletek:
https://fizika.elte.hu/hu/index.php?page=hir&id=132
https://fizika.elte.hu/hu/index.php?page=ajanlat&id=125#ea13
http://omg.phy.bme.hu/hu/index.php/eft-1
Letölthető plakát: [pdf] (0,2MB)

Az előadás videofelvétele: Taylor_eloadas_20130711.wmv [wmv] (654MB)

Az ELTE újra a legjobbak között!

A hazai egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem szerepel a legelőkelőbb helyen a világ felsőoktatási intézményeit rangsoroló sanghaji ARWU 2013-as értékelése szerint. A szakok nemzetközi összevetésében a fizika szak idén is bejutott a legjobb 150 közé.
Az augusztus közepén nyilvánosságra hozott 2013-as rangsorban az Eötvös Loránd Tudományegyetem – megőrizve tavalyi pozícióját – a 301-400. helyen szerepel, megelőzve a 401-500. hely közé rangsorolt Szegedi Tudományegyetemet. Az ARWU nemcsak az intézményeket rangsorolja, hanem szakterületenkénti listát is készít. Az ELTE fizika szak idén is az előkelő 101-150. helyet vívta ki a világ egyetemi fizikaoktatásában. A szak olyan intézményekkel szerepel egy kategóriában, mint a prágai Károly Egyetem, a moszkvai Állami Egyetem, a Pekingi Egyetem, vagy a Berni Egyetem.
Bővebben: http://www.elte.hu/hir?id=NW-4802

Hungarian Young Physicists' Tournament: HYPT

Az 1989 óta megrendezett IYPT versenyen (International Young Physicists' Tournament) közel 30 ország csapata méri össze tudását, rátermettségét és kommunikációs készségét, 17 előre megadott, nyílt végű fizikai problémán keresztül. A verseny magyarországi fordulójának szervezői szeretettel várják minden fizika iránt érdeklődő, angolból is ügyes középiskolás diák jelentkezését egy izgalmas, érdekes, újfajta kihívásokat kínáló versenyre.

Az IYPT egy csapatverseny, amiben azonban minden csapattagnak megvannak a saját feladatai, amelyekért felelős. Az IYPT verseny a fizikán kívül sokféle olyan készséget és képességet fejleszt, ami rendkívül hasznos segítség lehet a későbbi egyetemi tanulmányok, illetve kutatások során.

Az IYPT verseny magyarországi fordulójára (HYPT) lehet egyénileg és csapatként is jelentkezni. A jelentkezés határideje (módosításra került!): 2013. december 8. éjfél. A részvétel díjtalan.

Ha egy jókedvű társaság tagja és egy életre szóló élmény részese szeretnél lenni, akkor jelentkezz a http://hypt.uw.hu/ weboldalon, ahol további részletes információkat is találsz.

Letölthető versenyfelhívás (módosított!): [pdf] (123KB)

6. Országos Kulin György Csillagászati Diákvetélkedő

A Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló Intézet, a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, a Magyar Csillagászati Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kísérleti Fizikai Tanszéke és Csillagvizsgálója, valamint a TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete ismét országos diákvetélkedőt hirdet, két kategóriában (általános iskolai és középiskolai) a 2013/2014 tanévben.

A versenyfelhívás legfontosabb tudnivalói:

1. A vetélkedőre hazai és határon túli magyar ajkú, a 2013/2014. tanévben általános vagy középiskolába járó diákok jelentkezését várjuk. A vetélkedő két kategóriában zajlik: az I. kategóriába az általános iskolás (elsősorban felső tagozatos) ill. középiskolák 6-8. osztályba járó diákjai jelentkezését várjuk, míg a II. kategória a középiskolások 9-12. osztályba járó diákjaié.

2. A vetélkedőre általános iskolák részéről 3 fős csapatok nevezhetnek – a középiskolás kategóriában egyének.

3. Az I. általános iskolai kategória fő célja a csillagászati ismeretek játékos próbája, az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő módon és szinten. A II. középiskolás kategória célja a legtöbb csillagászati ismerettel rendelkező, legtehetségesebb diákok felkutatása, és hazánkat a 2014. évi nemzetközi diákolimpián képviselő csapat tagjainak összeválogatása. Ezért ebben a kategóriában folyó versengés során fokozatosan nehezedő fordulókra kell számítaniuk a jelentkezőknek!

4. A verseny lebonyolítási módja:
— 3 internetes forduló, web-en meghirdetett feladatokkal, és elektronikus formában beküldendő megoldásokkal (2013. november eleje és 2014. március vége közt)
— a legjobb 10 csapat (általános iskolai kategória), ill. a legjobb 15 egyéni versenyző (középiskolai kategória) nyilvános döntője (várhatóan 2014. áprilisában), amelyen az első 3 helyezettek értékes jutalmakat kapnak, a 4 legjobb középiskolás ezen felül bejut a 2014. évi diákolimpiára felkészülő magyar csapatba.

5. A nevezési díj 1500 Ft/csapat ill. 500 Ft/fő

6. Nevezni (az első forduló megoldásainak beküldésével egyidejűleg) 2013. dec. 6-ig lehet.

7. Az első forduló beérkezési határideje utáni nevezéseket nem vehetünk figyelembe!

8. Minden további információ: 2013. október 15-től megtalálható a http://www.bajaobs.hu/ fő lapján, ill. ezen felül még érdeklődni lehet: munkaidőben a +36-79-424-027 telefonszámon.

(forrás: FIZINFO)

Példátlan magyar siker a 44. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián

Szabó Attila 12. osztályos pécsi diák kimagasló győzelemmel abszolút első helyezést ért el a 44. Nemzetközi Fizika Diákolimpián (IPhO). Attila elnyerte a legjobb elméleti dolgozatért és a legjobb európai férfi versenyzőnek járó különdíjat is.

A diákolimpiák történetében Szabó Attila az első, akinek két alkalommal is (a tavalyi észtországi diákolimpián és idén) sikerült elérnie az abszolút első helyezést. Ezzel világviszonylatban is minden idők legsikeresebb diákolimpikonjává vált.

Az idei olimpiát július 7. és 15. között Dániában, Koppenhágában rendezték meg, ahol 82 országból 381 versenyző mérte össze tudását. Az öt diákból álló magyar csapat két csapatvezetővel (Tasnádi Tamás, BME Matematikai Intézet; Vigh Máté, ELTE Fizikai Intézet, mindketten a budapesti diákolimpiai szakkör vezetői) és egy megfigyelővel (Simon Péter, a pécsi Leövey Klára Gimnázium fizikatanára, Szabó Attila középiskolai felkészítő tanára) kiegészülve érkezett a megmérettetésre, ahol (az egyéni pontszámok szerinti csökkenő sorrendben) a következő egyéni eredmények születtek:

Szabó Attila 12. o. - aranyérem (Leővey Klára Gimnázium, Pécs, tanárai: Simon Péter, Kotek László)

Kovács Áron Dániel 12. o. - aranyérem (Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn., Budapest, tanárai: Horváth Gábor, Csefkó Zoltán)

Juhász Péter 11. o. - ezüstérem (Piarista Gimnázium, Budapest, tanárai: Urbán János, Szokolai Tibor, Horváth Gábor)

Jenei Márk 12. o. - ezüstérem (Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn., Budapest, tanárai: Csefkó Zoltán, Dvorák Cecília)

Papp Roland 11. o. - bronzérem (Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn., Budapest, tanára: Vigh Máté)

A versenyzők felkészítéséhez a pécsi és a budapesti olimpiai szakkörök is hozzájárultak (szakkörvezetők: Kotek László, Vankó Péter, Tasnádi Tamás, Vigh Máté).

Szabó Attila az utóbbi években számos hazai és nemzetközi tanulmányi versenyt megnyert – nemcsak fizika, hanem matematika és kémia tárgyakból is. Legutóbb a Középiskolai Matematikai Lapok matematikai és fizikai versenyeinek díjkiosztóján köszönthettük az ELTE-n, ahol számos kategóriában megszerezte az első helyezést. A fizikai diákolimpián elért példátlan siker után néhány nappal Kolumbiába utazik, a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián induló magyar csapat tagjaként. Attila ősztől a Cambridge-ben, az ottani egyetem fizikus hallgatójaként folytatja tanulmányait.

Az atomoktól a csillagokig sorozat szervezői gratulálnak a Nemzetközi Fizikai Diákolimpián részt vett diákoknak a szép eredményeikért, a diákok középiskolai tanárainak, akik a felkészítés nagy részét végezték, valamint a négy magyarországi olimpiai előkészítő szakkör vezetőinek a sok éven átívelő kitartó munkájukért.

Sikeres tudományos és/vagy oktatói pályát kívánunk a diákolimpikonoknak!

22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

A verseny részletes felhívása letölthető innen: [pdf]   illetve elérhető a
http://www.innovacio.hu/3a_hu_22_felhivas.php   oldalon.

Az Atomcsill 2012. december 6-i előadása előtt elhangzott rövid tájékoztató videofelvétele (előadó: Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója). [wmv] (34MB)

Néhány fotó a korábbi eredményekről és díjazottakról: [ppt] (4MB)

Magyar győzelem és éremeső a fizika diákolimpián

Szabó Attila 11. osztályos pécsi diák nagy fölénnyel abszolút első helyezést ért el a 43. Nemzetközi Fizika Diákolimpián (IPhO). A fantasztikus eredmény mellett Szabó Attila megkapta a legjobb elméleti dolgozatért járó különdíjat is, valamint az olimpia záróceremóniáján hirdették ki a tavaly szeptembertől idén júniusig lezajlott levelezős pontverseny, a Physics Cup eredményét is, s Szabó Attila ezen is első helyezést ért el.

Az idei olimpiát 2012. július 15. és 24. között Észtországban, Tallinnban és Tartuban rendezték meg, ahol 80 országból 378 versenyző mérte össze tudását. A résztvevő országok közötti nem-hivatalos ponttáblázatban Magyarország a tizenegyedik helyen végzett.

A magyar csapat két csapatvezetővel (Vankó Péter, BME, Fizikai Intézet; Vigh Máté, ELTE, Fizikai Intézet, mindketten a budapesti diákolimpiai szakkör vezetői) és egy megfigyelővel (Sarlós Ferenc, MTA, Biológiai Kutató Intézet, a szegedi diákolimpiai szakkör egyik vezetője) kiegészülve érkezett a megmérettetésre, ahol (az egyéni pontszámok szerinti csökkenő sorrendben) a következő egyéni eredmények születtek:

Szabó Attila 11. o. - aranyérem (Leőwey Klára Gimnázium, Pécs)

Laczkó Zoltán 12. o. - ezüstérem (SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged)

Papp Roland 10. o. - ezüstérem (Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest)

Juhász Péter 10. o. - ezüstérem (Piarista Gimnázium, Budapest)

Kovács Áron Dániel 11. o. - bronzérem (Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn., Budapest)

Fizikai Nobel-díj 2011.

Október első hetében kiosztották a 2011. évi Nobel-díjakat. A fizikai Nobel-díjat az Univerzum gyorsuló tágulásának felfedezéséért kapta három kutató. A felfedezés részleteiről és tudományos jelentőségéről tart rövid (15 perces) ismertetőt az október 13-ai Atomcsill előadás előtt Csabai István kozmológus (ELTE TTK, Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék), aki maga is részt vesz a távoli szupernovák feltérképezésére irányuló kutatásokban.

Az előadás fóliái és videofelvétele.

Nyílt Nap az ELTE TTK-n 2011. szeptember 23-án

Az ELTE TTK Fizikai Intézetének részletes szakmai programja a http://nyiltnap.ttk.elte.hu/programok/alapszakos címen, a Kari Nyílt Nap teljes programja pedig a http://nyiltnap.ttk.elte.hu/ címen érhető el.

Relativitáselmélet és kozmológia

Az Atomcsill korábbi előadásaihoz kapcsolódó előadássorozat indul 2011. március 23-án a Polaris Csillagvizsgálóban: Relativitáselmélet és kozmológia címmel. Előadó Dávid Gyula fizikus. Az előadások interneten is követhetők: http://polaris.mcse.hu/polaris_tv/


CERN-kiállítás és rendkívüli Atomcsill előadás

A genfi nemzetközi magfizikai és részecskefizikai kutatóközpont, a CERN berendezéseiről, működéséről és tudományos eredményeiről szóló interaktív kiállítás lesz 2011. május 10 — 19. között az ELTE lágymányosi északi tömbjének (1117 Bp. Pázmány Péter sétány 1/a) aulájában. Megtekinthetők a CERN gyorsítóinak és detektorainak eredeti alkatrészei, a gyorsítókról és a gyorsítókban a részecskékről készített fotók, emellett számítógépes szimulációs és játékprogramokkal tanulmányozható a berendezések működése, vezérelhető a részecskék ütközése. A kiállításon minden érdeklődőt szeretettel várunk! A kiállítás megtekintése ingyenes.

Részletek az alábbi plakáton [pdf] (2,5 MB), illetve hamarosan a CERN magyar weblapján:

http://cernblog.wordpress.com/

A kiállításhoz kapcsolódik az Atomoktól a csillagokig előadássorozat idei utolsó (utáni), rendkívüli előadása: Barnaföldi Gergely, a KFKI és a CERN munkatársa beszél arról, milyen új (valószínűleg Nobel-díjat érő) felfedezések várhatók a közeljövőben a CERN nemrég üzembehelyezett, világrekorder gyorsítójában, az LHC-ben.

Az előadás időpontja: 2011. május 19, csütörtök 17 óra, az Atomcsill előadások szokásos helyszínén, a 0.83 teremben.

Az Atomcsill sorozat hetedik évadja 2011. szeptember 29-én kezdődik. Az első előadáson megünnepeljük az atommag századik születésnapját. További részletek hamarosan!

FIGYELEM! PROGRAMVÁLTOZÁS!

A 2011. március 24-i Atomcsill előadás eredetileg meghirdetett előadója hirtelen közbejött szakmai program miatt kénytelen volt lemondani a részvételt. Helyette az utóbbi napok aktuális, a közvéleményt joggal nyugtalanító fizikai eseményéről, a fukusimai atomreaktor balesetéről tart előadást Kulacsy Katalin.


Az előadást a GalileoWebcast segítségével élőben is követhetik az interneten az alábbi címen:

http://www.galileowebcast.hu/kozvetites.html


Nyílt Nap az ELTE TTK-n 2011. január 28-án

Az ELTE TTK Fizikai Intézetének részletes szakmai programja a https://fizika.elte.hu/hu/index.php?page=hir&id=67 címen, a Kari Nyílt Nap teljes programja pedig a http://nyiltnap.ttk.elte.hu/ címen érhető el.

Európa legjobb egyetemei között az ELTE matematikából és fizikából

Az európai egyetemekről a németországi CHE intézet által biológiából, kémiából, fizikából és matematikából elvégzett 2010-es felmérés szerint Magyarországról egyedül az ELTE került be a legmagasabb kategóriába (Excellence Group) – méghozzá két területen: matematikából és fizikából. Részletesen lásd itt: https://fizika.elte.hu/hu/index.php?page=hir&id=57. Kürti Jenő, a Fizikai Intézet igazgatójának tájékoztatója a díj elnyeréséről: videofelvétel (18MB)

Kiosztották a 2010. évi fizikai Nobel-díjat

A Svéd Tudományos Akadémia 2010-ben a fizikai Nobel-díjat megosztva
Andre K. Geim-nek és Konstantin S. Novoselov-nak,
a Manchester egyetem (Egyesült Királyság) kutatóinak ítélte oda
a kétdimenziós anyagon, a grafénen végzett úttörő kísérleteikért
(http://nobelprize.org/nobel_prizes/physics/laureates/2010/).

A manchesteri egyetemen Geim kutatócsoportjának 2004-ben sikerült a grafitból egyetlen atom vastagságú réteget, ún. grafént leválasztani.

A grafénben a szénatomok két dimenzióban, méhsejt-szerű alakzatban helyezkednek el. Grafénben a töltéshordozók mozgását a relativisztikus kvantummechanika alapegyenlete, az ún. Dirac-egyenlet írja le.

A grafén felfedezése és elektromos tulajdonságának mérése lehetőséget nyújt a relativisztikus kvantum-elektrodinamikában ismert különleges jelenségek tesztelésére. A kutatások alapján a grafén a jó vezetési tulajdonságai miatt ígéretesnek tűnik az elektronikában, megalapozva a grafén alapú elektronikát.

Az egyszerű grafitceruza hegye mind elméleti, mind kísérleti és gyakorlati alkalmazást illetően még sok izgalmas kutatási lehetőséget rejt magában. Egyszer talán a szilíciumot szénre cseréljük, és ezzel a grafén a reményeket keltő álmok után a nanofizika új sztárjává válik.

Az Atomoktól a csillagokig előadássorozatban 2009. január 29-én már volt szó grafénről. Az előadás anyaga és videofelvétele a következő linkről tölthető le:

http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2008-2009/8

További, magyar vonatkozású cikk jelent meg a Természet Világa, 2009. év januári számában,

Cserti József: A grafén, a nanofizika egyik reménysége

(a kézirat a fenti linkről ill. a http://complex.elte.hu/~cserti/ --> Teaching helyről letölthető).

Interjúk előadóinkkal a Klubrádióban

A Klubrádió Többet ésszel című műsorában Zsiros László Róbert 2010. őszén több előadónkkal is riportot készített, az egyes interjúk a nevekre kattintva meghallgathatók vagy mp3 formátumban letölthetők: Cserti József (1,3MB), Dávid Gyula (1,2MB), Farkas Illés (1,3MB), Varga Dezső (9,3MB).

Rendezvények az ELTE TTK-n az ELTE alapításának 375. évfordulója alkalmából

2010. október 14-én ismét ünnepi előadásra kerül sor Az atomoktól a csillagokig sorozatban. Az előadást Skrapits Lajos nyugalmazott egyetemi adjunktus tartja A gravitációs kút és az inga: Eötvös Loránd és elődei világhírű kísérletei a pesti tudományegyetemen címmel. További információk innen ill. a http://atomcsill.elte.hu/program/kivonat/2010-2011/2 címen érhetők el.

Rendezvények az ELTE TTK-n az ELTE alapításának 375. évfordulója alkalmából

A Természettudományos oktatás és kutatás történetéről, jelenéről és jövőjéről hallgathatnak előadásokat az érdeklődők 2010. március 24-25-én az ELTE TTK tudományos ülése keretében. A részletes program itt található. A március 25-én délután elhangzó előadásokat (fizikai, kémiai, környezettudományi szekció), valamint "Az atomoktól a csillagokig" sorozat ezt követő ünnepi előadását (Timár Gábor: A Föld alakja – és annak ismerettörténete a görögöktől Eötvös Lorándon át a műholdas gravimetriáig) a GalileoWebcast segítségével élőben is követhették az interneten. (A közvetítés stábja: Dinnyés Lajos, Kovács Árpád, Nyerges Gyula, Tepliczky István, Tóth Gábor, Turcsányi Anasztázia.) Az ELTE TTK tudományos ülésén 2010. március 25-én elhangzott kémiai és fizikai tárgyú előadások a GalileoWebcast archívumában megtekinthetőek:
http://archive.galileowebcast.hu/20100325_ELTE_375_es_Atomcsill/indexx.html

Bolygótudományi Nap az ELTE TTK-n

Az ELTE Planetológiai Műhely és a Magyar Asztronautikai Társaság 2010. március 19-én ELTE Bolygótudományi Nap címmel országos ismeretterjesztő rendezvényt szervez, amelyre középiskolai diákokat, egyetemi hallgatókat s minden más érdeklődőt egyaránt várnak.
A részletes program itt található.
Az elhangzott előadások a GalileoWebcast archívumában megtekinthetőek:
http://archive.galileowebcast.hu/20100319_ELTE_Bolygotudomanyi_Nap/indexx.html

Az atomoktól a csillagokig előadássorozat 2010. március 25-i ünnepi előadását (Timár Gábor: A Föld alakja – és annak ismerettörténete a görögöktől Eötvös Lorándon át a műholdas gravimetriáig) fogyatékos emberek számára is minél inkább elérhetővé próbáljuk tenni.

Ebben az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara (BGGyK) és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Alapítvány (FSZK) munkatársai segítenek.

A rendezvényt a civil szféra több fórumán is népszerűsítjük. 2010. február 26-án a Civil Rádió Handicap című műsorában Horváth László Tibor hosszabb beszélgetést készített Dávid Gyulával, az Atomcsill egyik szervezőjével és Szentkatolnay Miklóssal, az FSZK programirodájának vezetőjével. A rádióműsor mp3 formátumban innen tölthető le. (64MB)

ELTE-sek a Junior Prima-díjasok között

2009-ben a Magyar Tudomány kategóriában Kubinyi Enikő etológust, Palla Gergely fizikust (MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika kutatócsoport) és Pap Gyula matematikust díjazták kimagasló tudományos teljesítményükért.

Junior Prima Díj, Magyar Tudomány kategória, 2008

Kiosztották az idei Junior Prima Díjakat a Magyar Tudomány kategóriában. A Junior Prima Díjat a Prima Primissima Alapítvány kezdeményezésére, a Magyar Fejlesztési Bank támogatásával 2007-ben hozták létre. Az immár második alkalommal odaítélt díjat 2008. október 3-án, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett gálaesten Eric S. Maskin Nobel-díjas közgazdásztól és Erős Jánostól, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójától vehette át a tíz díjazott. A 2008. évi kitüntetettek közül hárman kaptak fizika témakörben díjat:

  • Katz Sándor fizikus — ELTE fizikus diploma (1998), ELTE PhD (2002), MTA Doktori cím (2008), ELTE Elméleti Fizikai Tanszék, adjunktus
  • Kocsis Bence fizikus — ELTE fizikus diploma (2004), ELTE PhD (2007), ELTE Atomfizikai Tanszék, tanársegéd, ill. posztdoktori ösztöndíjas (Harvard, USA)
  • Tapaszto Levente fizikus — Babes-Bolyai Tudományegyetem fizikus diploma (2002), ELTE PhD (2005), MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet, kutató
A Junior Prima Díjról és a díjazottakról részletesen itt olvashat.

 

Powered by ELTE TTK Fizikai Intézet

Design: Agócs András Gábor (Nalyman) – Code: Agócs András Gábor (Nalyman) & Király Andrea – Page maintaned by: Király Andrea