Hogyan működik a világ? – kérdeztük következő előadónkat, Asbóth Jánost:

„Engem a fizikában az az öröm hajt, amit átérzek, amikor valamit megértek belőle – az „aha! – élmény”. Ezek az élmények jelentik az örömet számomra a kvantumfizikai kutatásban, legyen szó a kondenzált anyag topologikus fázisairól, a kvantumszámítógépeken való hibajavítás lehetőségeiről, vagy a kvantumosságnak mint erőforrásnak a számszerűsítéséről. Az „aha! – élményhez” sokszor vezet el a kvantumfizika, megadva azt a matematikai eszköztárat, amit alkalmazni kell, hogy megmondjuk, mi történik egy jól lehatárolt fizikai rendszerben – legyen az pl. egy kristálynak, vagy egy absztrakt számítógépnek a modellje. Ugyanakkor a kvantumfizika alkalmazása közben állandóan bennem, bennünk van a bosszantó nyugtalanság: tudjuk, a kvantumos fogalmak kibékíthetetlen ellentétben vannak a hétköznapi világunk leírására használt fogalmakkal. Ezt az ellentétet mutatták meg végérvényesen azok a kísérletek, amikért a tavalyi fizikai Nobel-díjat adták, újra feltéve az örök kérdést: akkor most hogyan működik a világ?”

A csütörtöki találkozásig, szeretettel ajánljuk előadónk Németh Róbert gondolatait:

„A fizika szépsége számomra leginkább a bonyolult elméletek mögött meghúzódó egyszerű összefüggések keresésében, a látszólag különböző részterületek közti kapcsolódások megfigyelésében nyilvánul meg. Néhány éve két teljesen eltérő témájú egyetemi kurzust hallgattam párhuzamosan, és megdöbbenve vettem észre, amikor egyik órán a gyenge kölcsönhatás, másikon a topologikus szigetelők tárgyalásakor egymáshoz kísértetiesen hasonló képletek kerültek fel a táblára. Némi gondolkodás után sikerült összeraknom, hogy ezek más kontextusban, más jelölésekkel, de valóban ugyanazokat a mély, elemi gondolatokat fejezik ki. Éppen ezért, bár a szilárdtestfizika és a kvantuminformatika területén végzem kutatásaimat, szívesen töltök időt egyéb témakörökben való elmélyedéssel is, a klasszikus elektrodinamikától a részecskefizikáig. A kutatás mellett éppoly fontosnak tartom az oktatást és a tehetséggondozást is, ezért az utóbbi években rendszeresen vettem részt kollégiumi órák és egyetemi gyakorlatok tartásában, valamint a középiskolásoknak szóló Dürer Verseny szervezésében.
Bár sablonosnak tűnhet, de igaz, hogy az ELTE fizika szakán való továbbtanuláshoz nagy hatással volt rám az AtomCsill előadássorozat, amellyel a 2015/16-os tanévben ismerkedtem meg. Furcsa egybeesés, hogy abban az évadban az első két alkalommal éppen Dávid Gyula és Cserti József adott elő, közülük előbbi inspiráló egyetemi tanárom, utóbbi pedig témavezetőm és mentorom lett. Középiskolásként lenyűgöztek ezek a programok, és nagyban kiszélesítették a fizikaórákon szerzett ismereteimet. Remélem, hogy előadásommal én is képes leszek hasonló élményeket adni a következő generációnak.”

Fogadjátok szeretettel csütörtöki előadónk, Fajszi Bulcsú bemutatkozását:
„Részecskefizikusként végeztem az ELTE-n, de hamar áteveztem az üzleti szférába, ahol a fizikusi eszköztár és gondolkodásmódnak hasznát véve adatbányász, és adattudós, gépi tanulási, mesterséges intelligencia szakértő lettem.
Három könyvet írtam az adatelemzés technikákról és üzleti hasznairól. Jelenleg 10 éve alapított cégünket vezetem két üzlettársammal, amely a magyar vállalati IT megoldási piac egyik vezetője az adatmérnöki, data science, big data és mesterséges intelligencia megoldásaival.”

Következő előadónk, Világos Blanka így lett csillagász-magfizikus:

„A csillagászat akkor ragadott meg, amikor 12 évesen egy távcsőben megpillantottam a Szaturnuszt. Háromszor álltam vissza a sorba, annyira lenyűgözött a bolygó és gyűrűje árnyékának összjátéka. Innentől már nem volt megállás: a Polaris Csillagvizsgáló ifjúsági szakkörében kötöttem ki, amelyen minden csütörtök este nagy izgalommal vettem részt. Gimnáziumi éveim alatt háromszor vehettem részt a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián is, amely annyira meghatározó élmény volt, hogy biztos lettem benne, csillagászattal szeretnék foglalkozni. Emellett a magfizika is felkeltette az érdeklődésem, így a csillagászat és a nukleáris fizika határa különösen megfogott – szerencsére éppen ezen a területen kutathatok már az egyetem éveim kezdete óta.”

Zoletnik Sándor, az AtomCsill csütörtöki előadója:
„Mi történik ha egy csillagot bezárunk egy laborba és hirtelen elszabadul? Mit tegyünk a 100 millió fok hőmérsékletű anyaggal, a hatalmas energiával?
Ilyen kérdések is felmerülnek, mikor a magfúziós energiatermelést próbáljuk megvalósítani a Földön. A Világ legnagyobb fúziós kísérletén az a terv, hogy a labor-napot le kell fújni -260 Celsius fokos hidrogén jég darabokkal. Ezt a technológiát fejlesztjük az Energiatudományi Kutatóközpontban. ”