Olvassátok szeretettel DGy évadnyitó gondolatait az oktatás és az ismeretterjesztés örömeiről:

„Úgy kerültem a katedrára, mint Pilátus a Credoba. Érettségire készülő osztályunk összeveszett egy tanárral, aki attól kezdve szabotálta az órákat, tanítás helyett újságot olvasott, és nem volt hajlandó elmagyarázni az ábrázoló geometriát, pedig ez az építésznek jelentkező osztálytársaim számára létfontosságú lett volna. Így aztán legnagyobb meglepetésemre a rajztagozatos osztály egyetlen matematikai affinitású tagjaként a tábla előtt találtam magam, kezemben egy hatalmas háromszög-vonalzóval és egy méteres körzővel. Néhány hét alatt leadtam az egész ábrázoló geometriát az építész-aspiránsoknak.

A következő hasonló élmény az egyetem utolsó évében ért. Évfolyamunk nagyon nem volt elégedett azzal, ahogy a csoportelméletet tanították nekünk – vajon mi köze ennek a fizikához, és miért adtak Nobel-díjakat az alkalmazásáért? Ezért aztán néhány barátommal szerveztünk egy csoportelméleti nyári iskolát, ahol saját búvárkodásunk alapján összeszedett tudásunkkal megpróbáltunk felelni ezekre a kérdésekre magunknak és érdeklődő hallgatótársainknak.

Ezek voltak azok az első esetek, amikor megéreztem, hogy a tudás csak akkor igazi érték, ha az ember megpróbálja továbbadni másoknak is – méghozzá nemcsak magát a puszta tudományos információt, hanem a saját vele kapcsolatos érzéseit, sőt indulatait is, elhitetni azt, hogy ez a tétel, tananyag, tudományág nemcsak fontos, hanem szép, érdekes és lelkesítő is, és ha sikerül legalább néhány hallgatóban felkelteni a rácsodálkozás öröme mellett e szépség felismerésének élményét is.

Amikor aztán végzés után 1976-ban bekerültem az egyetemre, és az elsőéves fizikusok gyakorlatvezetőjeként bedobtak a mélyvízbe, azonnal rájöttem, hogy ez az ismeret- és lelkesedés-átadás az én igazi hívatásom. Azóta számos fizikai és matematikai tárgy előadójaként igyekszem ezt képviselni.

1985 óta tartok tudományos ismeretterjesztő előadásokat is, először az Uránia Csillagvizsgálóban, aztán a TIT Szabadegyetemén, számos középiskolában, ankétokon, művelődési házakban, egyedi rendezvényeken (még a Szigeten és az A38 hajón is!), majd a Polaris Csillagvizsgálóban. Ez egészen más műfaj, mint az egyetemen tartott szakmai előadások, de a végső cél ugyanaz: a matematikai részletek és a szakzsargon használata nélkül minél több érdeklődővel megismertetni a fizika és határtudományai gondolatvilágát, világképét, fontos eredményeit, és megmutatni, hogy a természettudomány épp olyan fontos és integráns része az emberi kultúrának, mint a költészet, a zene vagy az építészet. És természetesen az ilyen előadásoknál is az a legnagyobb eredmény, ha a hallgatóság a puszta tények és adatok mellett megérzi az egész tudományos konstrukció szépségét, magával ragadó és lelkesítő voltát. Sőt néhány hallgatónak esetleg még ahhoz is kedve támad, hogy maga is főállásban foglalkozzon a fizikával…

E műfajban is utolérhetetlen példakép Marx György professzor, aki ismeretterjesztő cikkeivel, rádió- és tv-műsoraival, tanároknak tartott előadásaival sok diákgeneráció tagjainak csinált kedvet a fizika műveléséhez, oktatásához – vagy egyszerűen csak a tudományos eredmények követéséhez.

Az utóbbi másfél évtizedben oktatói és ismeretterjesztő tevékenységem e két ága összeért: az Atomcsill sorozat itt az egyetemen fogadja a laikus közönséget, köztük a (remélhetőleg) fizikus hallgatónak jelentkező középiskolásokat, hogy megpróbálja megismertetni velük a fizika eredményeit és szépségeit. Ehhez szeretnék én is hozzájárulni.”