Honnan van mindez, honnan van a Világegyetem?

Takács Gábor, az AtomCsill november 24-i előadója:
„Mint sok más embert, engem is már gyerekkorom óta elbűvölt a csillagos ég látványa.
Honnan van mindez, honnan van a Világegyetem? Hamar tudatosult bennem, hogy a legnagyobb kérdések megértéséhez meglepő módon a legkisebb alkotóelemeken, a mikrovilágon keresztül vezet az út. Miből van az anyag, hogyan jön létre az az elképesztően változatos, végtelen Mindenség, ami elénk, a kezdetek után sok-sok milliárd évig tartó evolúcióval kialakult emberi lények szeme elé tárul? Ez vezetett oda, hogy kvantumelmélettel foglalkozzak.Takács Gábor
A saját tudományos kutatásunkban szükségszerűen csak a kérdések kis szeleteit tudjuk részletesen vizsgálni, de sose szűnik az a vágyam, hogy az Egészet próbáljam megérteni. Állandóan kíváncsi emberként „minden is” érdekel, a matematikától a biológián és a pszichológián keresztül a történelemig, és ez a kíváncsiság a legjobban tudományos kutatóként élhető ki. Hogy miért éppen a fizika? Talán mert itt látszottak számomra a legnagyobb rejtélyek, és vonz a kihívás.
Előadásomban egy olyan kérdést járok körbe, ami tudományos munkámban is foglalkoztat és amiről egyetemi kurzust is tartok.”