Boldizsár Bálint: áramlástani kísérletek (XVI/2.)

Előadó: Boldizsár Bálint (ELTE, fizikus hallgató)

Kísérletek: papírlapok közt áramló levegő, ping-pong labdák közt áramló levegő, Magnus-hatás szemléltetése papírhengerrel, Bernoulli-törvény bemutatása papírkoronggal illetve cseppentővel, Zsukovszkij-szárnyprofil a légcsatornában.

Oberfrank Robin bemutatása

Ismerjétek meg október 15-i vendégünket, Oberfrank Robint, aki
Víz után szimatol a Puli a Holdon címmel tart előadást.

„A miértjét nem igazán tudom még megfogalmazni, de nagyon élvezem azt, amikor egy megoldatlan problémán dolgozok; keresgélek mindenfelé válaszok után; elveszek az apró részletekben; rájövök, hogy még a kérdést is rosszul tettem fel; majd ha kitartó maradok, akkor szép lassan helyére tudom rakni a kirakós darabjait, és a végén nagy felszabadultsággal kijelenthetem: megértettem valamit. Ezt az élményt kergetem azóta, hogy eldöntöttem, hogy kutató fizikus szeretnék lenni, és a lelkesedésem azóta sem tört meg.

Mindig fontosnak tartottam, hogy ha érdeklődök valami iránt, akkor tegyek azért, hogy többet tudjak meg róla, és ugyanígy voltam ezzel akkor is, amikor gimnazistaként jelentkeztem a Puli Space csapatába. Fogalmam sem volt arról, hogy annyi idősen mégis mit csinálhatnék egy olyan projektben, ahol egy holdjárót fejlesztenek, de úgy voltam vele, hogy ez legyen az ő gondjuk. Szerencsére hamar találtunk nekem egy testhezálló feladatot, amihez szép lassan fel tudtam nőni, és mára már elég jól beépültem a csapatba.

Előadásomban szeretném átadni azt a lelkesedést és izgalmat, amit egy ilyen projektben való részvétel jelent, mert úgy néz ki, hogy hamarosan megyünk a Holdra.”

Boldizsár Bálint: forgó rendszerek szemléltetése (XVI/1.)

Előadó: Boldizsár Bálint (ELTE, fizikus hallgató)

Kísérletek: kisautó forgó sínpályán, forgó lejtőn leguruló golyók, víz felszíne a forgó palackban, lejtőn felfelé guruló testek, tömör és üres henger versenye a lejtőn, matematikai és fizikai inga.

 

Gabányi Krisztina bemutatása

Ismerjétek meg október 1-jei vendégünket, Gabányi Krisztinát, aki
Hogyan „fényképezték le” a fekete lyukat, avagy rádiócsillagászat a legfinomabb szögfelbontással címmel tart előadást.

Gabanyi Krisztina

„Amióta visszaemlékszem mindig csillagász akartam lenni. Igazából pontosan nem tudom, hogy miért, de biztos, hogy köze volt hozzá egy képeskönyvnek, amiben lehetett a holdjárót mozgatni a Hold felszínén.
Az ELTE TTK-n végeztem fizikus-csillagász szakon. A bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézetben szereztem meg a doktorimat. Ott lehetőségem nyílt az egyik legnagyobb mozgatható, az Effelsbergi 100 méteres rádióantennával méréseket végezni.
Fantasztikus élmény, amikor az ember bepötyögi a parancsot és utána hallja ahogy felbrummognak a motorok és látja az ablakon keresztül, ahogy kezd elfordulni az egész hatalmas szerkezet.
A doktori után egy egyéves japán ösztöndíjat leszámítva itthon dolgoztam, először a Földmérési és Távérzékelési Intézet Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumában, aztán a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetben, majd az MTA-ELTE Extragalaktikus Asztrofizika Kutatócsoportba kerültem. Jelenleg az ELTE Csillagászat tanszékén vagyok adjunktus.”

Virtuális Atomcsill bejelentés

Tisztelt Érdeklődők, az Atomcsill előadások nézői és hallgatósága!

A járvány második hulláma is elért minket. Az ELTE-TTK a fertőzésveszély elkerülése érdekében az előadásokat távolléti formában tartja ebben a félévben.
A fizika iránt érdeklődő közönségünk azonban nem marad Atomcsill nélkül, a szokott menetrendben folytatjuk a sorozatot, az új előadások kéthetente csütörtök 17-19 óra megtekinthetők a galileowebcast közvetítő csoport élő adásában!
Maradjatok negatívak és nézzétek az előadásainkat!

Az Atomcsill szervezői

Beszélgetés Dávid Gyulával a Tilos rádió műsorában

Hajnali részecskék — Rádióinterjú Dávid Gyulával a Tilos Rádió Szex-Akció Hírcsoport című műsorában (2020. február 28. 7:00-8:30 óra) az elemi részecskék átalakulásairól, a fekete lyukakról és az Atomcsill sorozatról.

Beszélgetőtársak: Magyar Szilárd (Consti) és Malinovszki András (Malkovich).

  • A letölthető rádiófelvétel: [mp3] (156 MB)

A fenti témához kapcsolódó előadások:

Fizikai Nobel-díj 2019

Dávid Gyula (ELTE TTK, Atomfizikai Tanszék) tartott rövid ismertetőt a 2019. évi fizikai Nobel-díjasokról.

Fizikai Nobel-díj 2018

Domokos Péter (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) tartott rövid ismertetőt a 2018. évi fizikai Nobel-díjasokról.

Fizikai Nobel-díj 2017

Raffai Péter (ELTE TTK, Atomfizikai Tanszék) tartott rövid ismertetőt a 2017. évi fizikai Nobel-díjasokról.