Éppenhogy csak szereztem egy fokozatot, szóval nekem erről inkább csak benyomásaim vannak, de egy bizonyos rendszer azért felsejlik. Alapvető, hogy az embernek legyenek jó kérdései. Másodszor, fontosak a jó tanárok, akik a kíváncsiságot valamilyen produktív irányba terelgetik, ahelyett, hogy kiirtanák.

Harmadszor, lényeges az elszántság, kitartás, a képesség hosszú távú elképzelések véghezvitelére. Végül szükségesek bizonyos külső erőforrások, felszerelés, ösztöndíj, más szakértők rááldozott ideje és érdeklődése. Mindezek birtokában a kutató megpróbál választ kapni a kérdéseire, eközben viszont akarva-akaratlanul újabb kérdéseket generál. Azután mérlegelnie kell, melyik kérdés érdekesebb. Előny, ha egy kérdést abban a formában addig még nem tették fel. Még izgalmasabb, ha a kérdést véges mennyiségű munkával meg is lehet válaszolni. A jó kutató az, akinek jó kérdései vannak. Valójában azonban sokszor csak később derül ki, hogy egy kérdés tényleg előremutató volt-e.

Azért szeretek fizikával foglalkozni, mert vannak kérdéseim. Szerencsés vagyok, hogy a fenti négy pont közül legalább kettő teljesül rám: a sors jó tanárokkal ajándékozott meg, és pillanatnyilag adottak a külső erőforrások is a kutatás folytatására. Ez mindenképpen egyfajta felelősséget ró az emberre. Hogy vannak/lesznek-e olyan kérdések is, amik tényleg kiállják az idő próbáját, az talán egyszer kiderül.

Lájer Márton vagyok, a bajai Szent László ÁMK gimnáziumában érettségiztem, majd az ELTE-n szereztem fizikus PhD fokozatot 2020 végén. Jelenleg posztdoktori ösztöndíjas vagyok az USA-ban, elméleti fizikával és számítógépes módszerekkel foglalkozom. Előadásomban egy olyan témát mutatok be, ami nagyrészt végigkísérte az egyetemi tanulmányaimat és a mai napig formálja az érdeklődésemet.