Ismerjük meg következő előadónkat, Frey Sándort:

„A legszebb, amit átélhetünk, a dolgok titokzatossága.” Ez nem egy ezoterikus felvezetés kezdete, hanem egy idézet Albert Einsteintől – akinek a nevével ugye sok mindent el lehet adni. Az üzenet lényege pedig az, hogy aki a kutatói pályát választja, annak ez az érzés sokszor megadatik, és segít átlendülni a szükségképpen előálló nehézségeken is.

A csillagász mellett matematika–fizika szakos középiskolai tanári diplomát szereztem az ELTE-n, 1991-ben. Akkoriban még nem lehetett önállóan csillagászatot tanulni, de ma már az egyetemen ilyen mesterszak is választható, a legjobbak pedig a doktori programban folytathatják tanulmányaikat. A régmúlt időkre visszagondolva, pályaválasztásom igazából már az általános iskola felső tagozatában eldőlt, a középiskolában pedig csak megerősödött az elhatározásom. Mindebben meghatározó szerepe volt a tanáraimnak. Bár középiskolában végül sosem dolgoztam, valami azért megmaradt bennem a „tanárságból” is, hiszen szívesen foglalkozom egyetemi hallgatók témavezetésével és előadások tartásával. Csillagászatot, asztrofizikát tanulni azért is jó az egyetemen, mert már nagyon korán be lehet kapcsolódni a kutatómunkába, és akár nemzetközi színvonalú eredményeket is el lehet érni.

A szakmai pályámra visszatekintve, könnyen azonosíthatók olyan pontok, amikor egy meghatározó élmény vagy emberrel való találkozás eldöntötte, merre vezet tovább az utam. Így kezdtem rádiócsillagászattal is foglalkozni – egykori témavezetőm, Fejes István után Magyarországon talán másodikként. Az azóta eltelt évtizedek alatt szerencsére már lényegesen többen lettünk. Aki az ELTE-n fizikát vagy csillagászatot tanul, maga is megismerkedhet ezzel az izgalmas, de még mindig nem egészen száz éves múltra visszatekintő, ugyanakkor óriási jövő előtt álló tudományággal.

Az előadásban csak rövid ízelítőt lesz alkalmam adni a rádiócsillagászat érdekességeiből, de bízom benne, hogy nem fogok csalódást okozni. Rádiótartományban látunk a lehető legmesszebbre, és rádiótávcsövek hálózatával érhetjük el a modern csillagászati megfigyelések legfinomabb szögfelbontását. Rádióban a Naprendszertől kezdve a Világegyetem legtávolabbi objektumait is kutathatjuk, sőt a lehető legkorábbi eredetű elektromágneses sugárzást, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást is tanulmányozhatjuk.

Endrődi Gergely gondolatai, a soron következő előadása előtt:

Elméleti részecskefizikus vagyok, a kutatási területem a rácstérelmélet. Ez
egy numerikus szimulációs módszer, amelynek segítségével a világunk
legkisebb építőkockáit, az elemi részecskéket és azok kölcsönhatásait
vizsgálhatjuk. Érdekes módon, ha megismerjük az anyag ilyen szintű,
mikroszkopikus szerkezetét, azáltal olyan rendszereket is jobban meg tudunk
érteni, mint az Univerzumunk Ősrobbanást követő első másodperce vagy
éppen egy neutroncsillag belső magja.

A rácstérelmélettel az ELTE fizikus szakán egy tudományos diákköri munka
kapcsán ismerkedtem meg. Ekkor már tudtam, hogy a sok szakirányos lehetőség
közül a részecskefizika érdekel a legjobban; ezt tartottam a legizgalmasabbnak
és egyben a legbonyolultabbnak is. A rácstérelméletben nagyon megfogott,
hogy milyen jól lehet benne ötvözni az elméleti számolást és a programozást:
egyes kérdéseket papíron, ceruzával lehet megoldani, másokat viszont be kell
programozni és egy szuperszámítógépre bízni.

Ez nagyon sokfélévé teszi a munkát: lenyűgöz, hogy minden nap lehet egy új,
izgalmas kérdést találni, amin a csapatommal együtt gondolkodhatunk. A kutatás
számomra olyan, mint egy játék, amiben a végletekig el tudok mélyedni.

Ebben az előadásban ennek a játéknak szeretném néhány elemét bemutatni, és
egyszerű példákon keresztül szemléltetni, hogy hogyan működnek a
rácstérelméletben használt szimulációs algoritmusok.

Baranyai Klára gondolatai a következő atomcsill előadás előtt:

Ez az alkalom nem a tudomány élvonalbeli kutatásairól szól, hanem a középiskolában tanultak alkalmazásáról néhány érdekes és izgalmas, mégis könnyen elvégezhető kísérlet kapcsán. Berzsenyis diákokkal néhány kedvenc, meglepő kísérletünket mutatjuk be, amikkel az iskola fizikatáborában, vagy szakkörön találkoztunk. Egy kicsit elmélyedünk a magyarázatukban, és megmutatjuk, hogy néhánynak közkedvelt, könnyen érthető, frappáns, ám hamis magyarázata is elterjedt. Vannak olyanok is, amik a hétköznapjainkban is visszaköszönnek, és van, amit a szép látvány miatt mutatunk meg.

Egy szórakoztató és tanulságos fizikaóra lesz tanárral és diákokkal.

„Számomra a fizika iránti rajongás nem volt magától értetődő, ami már gyerekkorom óta elkísért. Az igaz, hogy nagyon fiatal korom óta űrhajós szerettem volna lenni, de ezen kívül sem a fizika, sem a csillagászat nem foglalt el kifejezetten különleges szerepet az életemben. Gyerekként alapvetően minden érdekelt, és ezért sokáig nem tudtam eldönteni melyik az az irány, ami a leginkább vonz.A természettudományos érdeklődés persze jelen volt a családomban, Anyukám matek-fizika szakos középiskolai tanár, Apukám pedig matematikus-filozófus volt, de ennek ellenére nem volt elvárás, hogy én is ilyen irányt vegyek. Tizennyolc évesen még halványlila gőzöm nem volt arról, hogy mihez is szeretnék kezdeni magammal és végül teljes tanácstalanságomban választottam a matematikus szakot, mondván, hogy azt szeretem, jól is megy és még menőn is hangzik.

A fizika iránti szerelem később kopogtatott be hozzám. Egyszer csak elkezdtem felfigyelni izgalmasnak tűnő kifejezésekre, mint a fekete lyuk, féreglyuk, sötét anyag, sötét energia, neutrínó, pozitron, tachion, kvark, idődilatáció, spektroszkópia, perturbáció, húrelmélet, határozatlansági elv, egy dobozba zárt macska, párhuzamos dimenziók, teleportálás, időutazás és még sorolhatnám napestig. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mik ezek, és vajon melyik tudomány és melyik fantasztikum. Főleg mert a legtöbb fogalommal a Csillagkapu sorozatban találkoztam, ami valljuk be, egy fantasztikus sorozat, de azért inkább fikció, mint tudomány. Már volt egy diplomám és tanítottam is pár éve, mikor végül megérett bennem a döntés: nekem ezekről a dolgokról muszáj többet tudnom!

Amikor elindultam a nagybetűs Fizika, majd később az asztrofizika megismerésének útján, akkor szó szerint egyik ámulatból estem a másikba. Egy olyan tudomány tárult fel előttem, ami a világunk végtelenül izgalmas és sokszor meghökkentő működését zseniális és kreatív módszerekkel igyekszik megfejteni. Most ebből a csodálatos utazásból szeretnék nektek is egy kis ízelítőt adni. Olyan történeteket választottam, amik engem is magukkal ragadtak, amik számomra is tanulságosak, érdekesek, inspirálóak vagy éppen szórakoztatóak voltak. Remélem, nektek is hasonló élményt nyújtanak majd!”

Hogyan működik a világ? – kérdeztük következő előadónkat, Asbóth Jánost:

„Engem a fizikában az az öröm hajt, amit átérzek, amikor valamit megértek belőle – az „aha! – élmény”. Ezek az élmények jelentik az örömet számomra a kvantumfizikai kutatásban, legyen szó a kondenzált anyag topologikus fázisairól, a kvantumszámítógépeken való hibajavítás lehetőségeiről, vagy a kvantumosságnak mint erőforrásnak a számszerűsítéséről. Az „aha! – élményhez” sokszor vezet el a kvantumfizika, megadva azt a matematikai eszköztárat, amit alkalmazni kell, hogy megmondjuk, mi történik egy jól lehatárolt fizikai rendszerben – legyen az pl. egy kristálynak, vagy egy absztrakt számítógépnek a modellje. Ugyanakkor a kvantumfizika alkalmazása közben állandóan bennem, bennünk van a bosszantó nyugtalanság: tudjuk, a kvantumos fogalmak kibékíthetetlen ellentétben vannak a hétköznapi világunk leírására használt fogalmakkal. Ezt az ellentétet mutatták meg végérvényesen azok a kísérletek, amikért a tavalyi fizikai Nobel-díjat adták, újra feltéve az örök kérdést: akkor most hogyan működik a világ?”

A csütörtöki találkozásig, szeretettel ajánljuk előadónk Németh Róbert gondolatait:

„A fizika szépsége számomra leginkább a bonyolult elméletek mögött meghúzódó egyszerű összefüggések keresésében, a látszólag különböző részterületek közti kapcsolódások megfigyelésében nyilvánul meg. Néhány éve két teljesen eltérő témájú egyetemi kurzust hallgattam párhuzamosan, és megdöbbenve vettem észre, amikor egyik órán a gyenge kölcsönhatás, másikon a topologikus szigetelők tárgyalásakor egymáshoz kísértetiesen hasonló képletek kerültek fel a táblára. Némi gondolkodás után sikerült összeraknom, hogy ezek más kontextusban, más jelölésekkel, de valóban ugyanazokat a mély, elemi gondolatokat fejezik ki. Éppen ezért, bár a szilárdtestfizika és a kvantuminformatika területén végzem kutatásaimat, szívesen töltök időt egyéb témakörökben való elmélyedéssel is, a klasszikus elektrodinamikától a részecskefizikáig. A kutatás mellett éppoly fontosnak tartom az oktatást és a tehetséggondozást is, ezért az utóbbi években rendszeresen vettem részt kollégiumi órák és egyetemi gyakorlatok tartásában, valamint a középiskolásoknak szóló Dürer Verseny szervezésében.
Bár sablonosnak tűnhet, de igaz, hogy az ELTE fizika szakán való továbbtanuláshoz nagy hatással volt rám az AtomCsill előadássorozat, amellyel a 2015/16-os tanévben ismerkedtem meg. Furcsa egybeesés, hogy abban az évadban az első két alkalommal éppen Dávid Gyula és Cserti József adott elő, közülük előbbi inspiráló egyetemi tanárom, utóbbi pedig témavezetőm és mentorom lett. Középiskolásként lenyűgöztek ezek a programok, és nagyban kiszélesítették a fizikaórákon szerzett ismereteimet. Remélem, hogy előadásommal én is képes leszek hasonló élményeket adni a következő generációnak.”

Fogadjátok szeretettel csütörtöki előadónk, Fajszi Bulcsú bemutatkozását:
„Részecskefizikusként végeztem az ELTE-n, de hamar áteveztem az üzleti szférába, ahol a fizikusi eszköztár és gondolkodásmódnak hasznát véve adatbányász, és adattudós, gépi tanulási, mesterséges intelligencia szakértő lettem.
Három könyvet írtam az adatelemzés technikákról és üzleti hasznairól. Jelenleg 10 éve alapított cégünket vezetem két üzlettársammal, amely a magyar vállalati IT megoldási piac egyik vezetője az adatmérnöki, data science, big data és mesterséges intelligencia megoldásaival.”

Következő előadónk, Világos Blanka így lett csillagász-magfizikus:

„A csillagászat akkor ragadott meg, amikor 12 évesen egy távcsőben megpillantottam a Szaturnuszt. Háromszor álltam vissza a sorba, annyira lenyűgözött a bolygó és gyűrűje árnyékának összjátéka. Innentől már nem volt megállás: a Polaris Csillagvizsgáló ifjúsági szakkörében kötöttem ki, amelyen minden csütörtök este nagy izgalommal vettem részt. Gimnáziumi éveim alatt háromszor vehettem részt a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián is, amely annyira meghatározó élmény volt, hogy biztos lettem benne, csillagászattal szeretnék foglalkozni. Emellett a magfizika is felkeltette az érdeklődésem, így a csillagászat és a nukleáris fizika határa különösen megfogott – szerencsére éppen ezen a területen kutathatok már az egyetem éveim kezdete óta.”