Éppenhogy csak szereztem egy fokozatot, szóval nekem erről inkább csak benyomásaim vannak, de egy bizonyos rendszer azért felsejlik. Alapvető, hogy az embernek legyenek jó kérdései. Másodszor, fontosak a jó tanárok, akik a kíváncsiságot valamilyen produktív irányba terelgetik, ahelyett, hogy kiirtanák.

Harmadszor, lényeges az elszántság, kitartás, a képesség hosszú távú elképzelések véghezvitelére. Végül szükségesek bizonyos külső erőforrások, felszerelés, ösztöndíj, más szakértők rááldozott ideje és érdeklődése. Mindezek birtokában a kutató megpróbál választ kapni a kérdéseire, eközben viszont akarva-akaratlanul újabb kérdéseket generál. Azután mérlegelnie kell, melyik kérdés érdekesebb. Előny, ha egy kérdést abban a formában addig még nem tették fel. Még izgalmasabb, ha a kérdést véges mennyiségű munkával meg is lehet válaszolni. A jó kutató az, akinek jó kérdései vannak. Valójában azonban sokszor csak később derül ki, hogy egy kérdés tényleg előremutató volt-e.

Azért szeretek fizikával foglalkozni, mert vannak kérdéseim. Szerencsés vagyok, hogy a fenti négy pont közül legalább kettő teljesül rám: a sors jó tanárokkal ajándékozott meg, és pillanatnyilag adottak a külső erőforrások is a kutatás folytatására. Ez mindenképpen egyfajta felelősséget ró az emberre. Hogy vannak/lesznek-e olyan kérdések is, amik tényleg kiállják az idő próbáját, az talán egyszer kiderül.

Lájer Márton vagyok, a bajai Szent László ÁMK gimnáziumában érettségiztem, majd az ELTE-n szereztem fizikus PhD fokozatot 2020 végén. Jelenleg posztdoktori ösztöndíjas vagyok az USA-ban, elméleti fizikával és számítógépes módszerekkel foglalkozom. Előadásomban egy olyan témát mutatok be, ami nagyrészt végigkísérte az egyetemi tanulmányaimat és a mai napig formálja az érdeklődésemet.

Honnan van mindez, honnan van a Világegyetem? Hamar tudatosult bennem, hogy a legnagyobb kérdések megértéséhez meglepő módon a legkisebb alkotóelemeken, a mikrovilágon keresztül vezet az út. Miből van az anyag, hogyan jön létre az az elképesztően változatos, végtelen Mindenség, ami elénk, a kezdetek után sok-sok milliárd évig tartó evolúcióval kialakult emberi lények szeme elé tárul? Ez vezetett oda, hogy kvantumelmélettel foglalkozzak.

A saját tudományos kutatásunkban szükségszerűen csak a kérdések kis szeleteit tudjuk részletesen vizsgálni, de sose szűnik az a vágyam, hogy az Egészet próbáljam megérteni. Állandóan kíváncsi emberként „minden is” érdekel, a matematikától a biológián és a pszichológián keresztül a történelemig, és ez a kíváncsiság a legjobban tudományos kutatóként élhető ki. Hogy miért éppen a fizika? Talán mert itt látszottak számomra a legnagyobb rejtélyek, és vonz a kihívás.

Előadásomban egy olyan kérdést járok körbe, ami tudományos munkámban is foglalkoztat és amiről egyetemi kurzust is tartok.”

Barnaföldi Gergely: „Ezen a tudományterületen mi magunk lehetünk azok, akik a felfedezzük a természet összefüggéseit. Néha ezek csak kis ahák, és nahátok, néha hangos heurékák. Fizikusként minden napra jut egy ilyen… de tényleg.

Nagyenergiás magfizikával és részecskefizikával foglalkozom. A világ legnagyobb gyorsítójának a Nagy Hadronütköztetőjének ALICE kísérletében nehéz atommagokat ütköztetünk. Előállítjuk az Univerzum ősanyagát, a kvark-gluon plazmát, ami a Nagy Bumm utáni milliomod másodpercben alkotta a Világegyetemet. Ennek az erősen kölcsönható forró és szupersűrű anyagnak az elméleti vizsgálatához hatalmas számítógépes erőforrásokra van szükség. Több száz Petabájtnyi adatokat elemzünk, mesterséges intelligencia módszereket dolgozunk ki és alkalmzunk. Egyik másik esetben kiderül ezek a módszerek alkalmasak hétköznapi fizikára is.

Így született ennek az előadásnak az ötlete is, a Wigner Fizikai

Kutatóközpont, Wigner Tudományos Számítási Laboratóriumának egyik tudományos kutatási projektjében, melléktermékként. Mert persze, hogy mindenki tudja, mi az a délibáb. Ugye? Bizonyosan láttál már csillogó aszfaltfelszínt meleg nyári napon. Esetleg hideg hajnali reggelen messzi tükröződő fákat a tavon. Legendák, mondák, versek megénekelték, művészek megfestették a lebegő városokat, hajókat.

Elhisszük mindezt? A mostani előadás is egy kis aha élmény. Lássuk csak, hogy miként is van ez pontosan!”

Fizikusként végeztem 1984-ben az ELTE TTK-n és utána 1992-ig a KFKI Mikroelektronikai Kutató Intézetében dolgoztam, azonban azóta nem fizikusként tevékenykedem. Az elmúlt 30 évben elég kacskaringós szakmai pályát futottam be, amiben meghatározó szerepet töltött be a tudomány- és innovációpolitika, valamint a infókommunikáció. Jelenleg is ezzel foglalkozom a BME-n, nevezetesen 5G mobil kommunikációs technológiával. Úgyhogy az előadásom sem közvetlenül fizikáról szól, de nagyon sok minden távközlési technológia mögött ott van a fizika. Habár nem fizikai kutatásokat végzek, annyiban megmaradt bennem a fizikusi gondolkodás, hogy minden érdekel, ami új, de bizonyos dolgokat szeretek megvalósulva látni, ezért vagyok most műszaki területen.

Domokos Péter, az AtomCsill csütörtöki előadója:

„Többek között a folyamatos tanulás miatt. Minél többet tudsz, annál több dolgot szeretnél még megismerni. Jó lehet sok mindenről tudni, akárcsak felületesen is. De ha valami tanulmányozásába nagy mélységben belemerülsz, akkor a megértés új minőségét lehet elérni, ami a kíváncsiságunk és rejtvényfejtő ösztönünk kielégítésén túlmenően nagy szellemi megnyugvást ad. A fizika nagyon mély…”