1994-1996 között az ókori Brigetio (ma: Komárom / Szőny) egykori polgárvárosában, egy Kr. u. 2–3. századra keltezhető római lakóház egyik helyiségében egy dongaboltozatot díszítő falfestmény töredékei kerültek elő. A restaurálást követő ikonográfiai elemzések alapján kiderült, hogy a mennyezetfestmény közepén az ég szféráit (aer és aithér) különböző színekkel szimbolizáló körkompozíció közepén az ókori kozmológiai felfogás szerint az universum legtávolabbi, mindent körülölelő szféráját jelentő Andromeda és Pégasos csillagkép, sarkaiban pedig — az ókori felfogás szerint — az Örök Időt, annak az Égben történő örök körforgását és évről évre önmagába történő örök visszatérését, az elmúlást és egyben az örök megújulást szimbolizáló Négy Évszak megszemélyesítése jelenik meg női büsztök formájában. Képi párhuzamok, illetve pogány és keresztény, latin (Cicero, Lucretius, Manilius) és görög (Aratos, Kosmas Indikopleustés, Paulos Silentiarios, Ioannés Gazaeus) szerzők munkái, továbbá szír költemények (sougithák) nyomán kibontakozik egyrészt a görög–római ókornak a dongaboltozatot díszítő festményben összesűrített teljes kozmológiai felfogása, másrészt az a látásmód, amely a mérnöki pontossággal kiszerkesztett, pontosan félkör keresztmetszetű dongaboltozaton mint íves felületen valójában az universumot szimbolizáló kupolát, a felület közepén megjelenített körkompozícióval pedig annak a római Pantheonból jól ismert kupolanyílását (görögül: opaion, latinul: oculus) hivatott a falfestészet eszközeivel megjeleníteni.