Gravitációs hullámokat először 2015-ben sikerült észlelnünk az Egyesült Államokbeli LIGO detektorokkal – 100 évvel azután, hogy Albert Einstein megjósolta létezésüket. Ennyi időre volt szükség olyan technológiai fejlettség eléréséhez, hogy ezeket a szuper precíz detektorokat meg tudjuk építeni. Azonban nem feltétlenül kell detektort építenünk ha gravitációs hullámokat akarunk észlelni. Galaxisunk tele van természetes gravitációshullám-detektorokkal, úgynevezett pulzárokkal. Ezek olyan neutroncsillagok, amelyek akár másodpercenként több százszor is megfordulnak tengelyük körül, és megfigyelésükkel forgásuk nagyon precízen követhető. Olyanok ezek a csillagok tehát, mint kozmikus órák, amelyek egyenletes járását a
Tejútrendszeren áthaladó gravitációs hullámok megzavarhatják. A probléma nehézsége azonban nem vész el, csak átalakul: igaz, ez esetben nem kell gravitációshullám-detektort építenünk, azonban évtizedeken át kell követnünk ezeket a pulzárokat, amelyek megfigyeléséhez a világ legnagyobb rádiótávcsöveire van szükség. Hosszas évtizedek kitartó munkája után, idén jutottunk el oda, hogy már elég adatot gyűjtöttünk ezekről a pulzárokról és észlelni tudtunk velük gravitációs hullámokat. Ezek frekvenciája 11 nagyságrenddel alacsonyabb, mint a LIGO által észlelhető hullámoké – periódusuk néhány év–évtized. Így nem meglepő, hogy forrásaik is egészen mások. Nagy valószínűséggel ezek a Világegyetem legnagyobb fekete lyuk kettősei, amelyek tömege több milliárdszorosa a Napénak. Azonban az sem kizárható, hogy ezek a gravitációs hullámok a Nagy Bumm utáni első másodpercekből származnak, és akár a részecskefizika standard modelljén túli fizika jelei is lehetnek.