Következő előadónk, Derényi Imre gondolatai:

„A fizikát nehéz pontosan definiálni. Sokan (köztük középiskolásként még jómagam is) úgy tekintenek rá, mint az élettelen jelenségek tudományára. Ennél azonban sokkal kifejezőbb, és a gondolatiság szabadságát hangsúlyozza az a megfogalmazás, hogy „fizika az, amit a fizikusok csinálnak”. Na de mit is csinálnak a fizikusok? Matematikai precizitással kísérlik meg leírni a világ jelenségeit. Newton maga is „A természetfilozófia matematikai alapelvei” címet adta fő művének. Sokáig valóban csak az élettelen természeti jelenségek bizonyultak jól megfoghatónak a matematika eszközeivel. Az utóbbi évtizedekben azonban ez kiterjedt olyan területekre is mint a gazdaság, pénzügy, szociológia, biológia stb. Számomra különösen izgalmas a biológiai jelenségek megértése, köszönhetően annak, hogy rohamos tempóban nő a nagy precizitású kísérleti (pl. molekuláris biológiai, genetikai) adatok mennyisége, lehetővé téve a matematika módszereinek alkalmazását. Nagy élmény kutatóként részese lenni annak a folyamatnak, ami lépésről lépésre feltárja az élet rejtélyeit, és magyarázatot ad arra, hogy az élet miért úgy működik, ahogy.”

Következő előadónkat, Veres Gábort kérdeztük arról, hogy miért szeret kutatni:

„Miért szeretek a fizika területén kutatni? Engem a fizika amiatt érdekelt mindig is, hogy a Természetet próbálja leírni. Igen ám, de nagyon sokszor rendkívül absztrakt módon közelíti meg a problémákat a fizika, és az egyetemi oktatásunk jó része is. Kommutátorok, Lie-algebra, szimmetriák, renormálhatóság, csoportelmélet… sőt, már egy síkhullám is annyira absztrakt, hogy az egyetem alatt már-már attól féltem, hogy esetleg túlságosan eltávolodunk a Természettől. Hiszen az elektron általában nem síkhullám, hanem egy kis (igaz, végtelenül kis) golyó. Vagy mégsem? Tehát engem leginkább az kezdett el foglalkoztatni, hogy az elvont matematikai és elméleti konstrukciók hogyan feleltethetők meg a körülöttünk nyüzsgő mikroszkópikus (sőt, még kisebb) elemi részecskéknek, jelenségeknek. Hogyan találkozik az elméleti és kísérleti fizika? A legfontosabb kédés talán, hogy honnan tudjuk valójában, amit tudunk? Hogyan válnak láthatóvá, kézzelfoghatóvá az elemi részecskék? Később aztán azt kezdtem el csodálni, hogy hogyan lehet igen közvetett módon, de mégis szilárd talajon álló következtetéseket levonni első látásra átláthatatlannak tűnő kísérleti információkból. És ehhez az a jó érzés társul, hogy nagyon sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk erről, és hasonló dolgokat szeretünk csinálni, hasonló nyelvet beszélünk. Aki csodabogár, az sok hasonló csodabogár között kevésbé érzi annyira csodabogárnak magát. Mára pedig egyre inkább azt is kezdem értékelni, hogy a kutatásunknak fontos és praktikus alkalmazásai is vannak a gyógyításban, régészetben, klímakutatásban, megújuló energiaforrások területén, és még sorolhatnám. „

Fogadjátok szeretettel Szigeti Balázs gondolatait a kutatásról.

„Miért is szeretek kutatni?

Elsőéves hallgatóként tapasztalhattam meg először igazán, hogy milyen erő rejlik a matematikai nyelvben, amikor fizikai problémákat szeretnénk megfogalmazni. Tanulmányaim során lenyűgözött, ahogy az egyre fejlettebb matematikai eszközök segítségével lehetőség, adódott egyrészt a látszólag nagyon különböző fizikai jelenségek közötti összefüggések felderítésére, másrészt egyes ismert jelenségek esetén is egyre mélyebb tudásra tehetünk szert, ahogy absztraktabb matematikai struktúrákat használtunk. A fizikai jelenségekről alkotott képünket így egyszerre tágíthatjuk vertikálisan és horizontálisan is. A kutatás szépségét abban látom, hogy ezáltal válik igazán lehetőségem megérteni azt, amit ma fizikai világképnek nevezünk és remélem, hogy ehhez a megismeréshez én is jelentékeny módon tudok hozzájárulni.”

Ismerjétek meg a 16. évad utolsó előadójának történetét!

Hogy hogyan is lettem fizikus? Gyerekként a testvéreimmel rengeteg dolgot „megjavítottunk”, rádiót, TV-t, háztartási gépeket. Pontosabban szólva leggyakrabban csak a szétszedésig jutottunk, de mindig is nagyon érdekelt, hogy mi hogyan működik. Gimnazista koromban mindent szerettem volna megérteni a csillagászattól kezdve a kémián át a filozófiáig, vagy hogy hogyan működik az emberi gondolkodás és hogyan lehetne gondolkodó robotokat csinálni. Abban az időben, aki matekból fizikából jó volt, leginkább a mérnöki pályát választotta. Mivel szerettem elektronikai dolgokat szétszedni, sőt addigra már egyszerűbb tranzisztoros vagy logikai kapus áramköröket építeni is, magától adódott, hogy villamosmérnök leszek. Viszont mikor eljött a pályaválasztás, kiderült, hogy nem jelentkezhetek, mivel színtévesztő vagyok. Azóta sem tudom miért kizáró ok, a filmek alapján arra tippelek, hogy amikor a világot kell megmenteni, nem tudnám, hogy a bombán melyik a piros és a kék vezeték amit el kell vágni 😄. Így akadt meg a szemem a fizikus szakon a felvételi tájékoztató könyvben, mondanom se kell, akkor még nem interneten ment a jelentkezés. Tudtam persze, hogy vannak fizikusok, mint Newton vagy Einstein, de hogy ez „foglalkozásként” választható, fel se merült bennem. Végül azt hiszem jobban nem is dönthettem volna, a fizikus „szétszed” mindent, és próbálja megérteni, hogyan működik. Az egyetemen lehetőségem volt bekapcsolódni az egyik első „biofizikus” képzésbe, így a genetikától kezdve az élettan gyakorlatig a biológia tudományába is sikerült belepillantani. Doktori témám mesterséges neuronhálózatokkal volt kapcsolatos (1980-as évek vége!), de aztán csillagászattal, komplex hálózatokkal, rákgenetikával és sok mással kapcsolatos kutatásokban is részt vettem. Az a cél ugyan nem teljesült, hogy mindent megértsek, de a pálya lehetővé tette, hogy a tudományok széles területén legalább a kérdéseket mélyebben megismerjem.

Az AtomCsill 222. előadásának előadója, Csanád Máté:

„Az iskolában mindig is érdekelt a matematika és a fizika, és tizenéves korom
elején alapvetően mérnöknek készültem, szüleim példája nyomán. Aztán a
gimnáziumban fizikaórán nagyon sokszor hangzott el az, hogy „ezt itt nem tudjuk
tárgyalni, majd az egyetemen megtanuljátok”. Ez pedig felkeltette a
kíváncsiságomat, elkezdtem utánaolvasni dolgoknak, és kiderült számomra, hogy
bizonyos fizikai és matematikai dolgokat tényleg „majd az egyetemen” lehet csak
megtanulni igazán. És így is lett, ezeket a dolgokat tényleg megtanulhattuk az
ELTE-n, ahol sok inspiráló fizikus tanított bennünket. Végül én magam is ELTE-s
kutató fizikus lettem – és remélem, én is meg tudom mutatni kisebb és nagyobb
diákoknak a fizika szépségeinek egy kis részét.”

Csanád Máté a STAR irányítóközpontban

Ismerjétek meg március 25-i előadónk pályaválasztásának történetét:

„A tudományos pályát egyszerű okból választottam, édesapám és édesanyám is kutatóként dolgozik a mai napig. Gyermekként izgalmasak voltak az áramlási citométer fényei és meggyőző apám állítása, hogy neki van a legjobb állása a világon, mert azért fizetik, hogy egész nap ezekkel a titokzatosan villogó müszerekkel játsszon. Tanulmányaim során hamar elköteleződtem a fizika mellett. Az általános iskola felső tagozatán megyei fizikaversenyeken indultam és Richard Feynman könyveit olvastam lelkesen, még ha nem is értettem mindent. A gimnáziumot már fizika tagozaton folytattam, a Szegedi Ervin által vezetett debreceni fizikaszakkör, a KöMal és a fizika OKTV-re való készülés meghatározó szerepet játszott az életemben. A középiskola végére már a Feynman előadások első köteteit is magabiztosan forgattam és versenyeredményekkel zökkenőmentesen bekerültem az ELTE fizikus szakára. Az ELTE egyértelmű választás volt, itt működik az ország vezető elméleti fizika iskolája, az egyetemi évek alatt azonban más irányba terelődött az érdeklődésem. Az ELTE mellett a BME müszaki informatika szakára jártam és bár doktorimat az ELTE Fizika doktori iskolájában védtem meg 2009-ben, az alapvetően az evolúciós biológia kérdéseivel foglalkozott.

Posztdoktori munkámat már tudatosan egy molekuláris evolúcióval foglalkozó laboratóriumban folytattam: részben az Európai Bizottság Marie Skłodowska Curie programja, részben a francia CNRS támogatásának köszönhetően közel négy évet töltöttem a lyoni Laboratoire de Biométrie et Biologie Evolutive munkatársaként. A lyoni évek után 2013-ban, ismét a Marie Skłodowska Curie program támogatásával, visszakerültem az ELTE Fizika Intézetébe, ahol a volt témavezetőm, Derényi Imre által vezetett MTA-ELTE “Lendület” Elméleti Biofizika Kutatócsoport munkájába kapcsolódtam be. Ez a lehetőség azonban csak határozott időre szólt, ezért ezt követően a lyoni munkámra alapozó kutatási tervvel sikeresen pályáztam az Európai Kutatási Tanács (ERC) 2016 évi “Starting Grant” pályázatára, a müncheni Ludwig Maximilian Universität-en folytatandó kutatások során a földi evolúció történetének teljes genomszekvenciák alapján történő rekonstrukcióját terveztem.

Terveim azonban ismét megváltoztak, mivel az ERC pályázattal egyidejűleg az ELTE Fizika Intézetébe benyújtott, hierarchikus szövetekben történő szomatikus evolúcióra koncentráló MTA “Lendület” pályázatom is sikeres lett. Az ERC által biztosított lehetőségekkel élve úgy döntöttem, hogy mindkét kutatást az ELTE-n folytatom. Döntésem során természetesen mérlegelnem kellett, hogy Németország egyik vezető egyetemével szemben mennyiben biztosított a kutatási munka háttere az évek óta krónikusan alulfinanszírozott magyar természettudományosság keretében, ami az ELTE TTK-t különösen nehezen sújtotta. Arra a következtetésre jutottam, hogy a magyar természettudományban és az ELTE Fizika Inteztében még meglévő tartalékok, és magyarországi értékes együttműködéseim ezt biztosítják.”

Fogadjátok szeretettel március 11-i előadónk gondolatait:

„A fizikában (és általában a tudományban) engem az vonz, amikor megértek valamit. Ez a lépés általában egy kis szellemi erőfeszítés eredménye és a végeredménye mindig örömmel tölt el. A legjobb, ha ez csapatban történik meg és a közös gondolkodást mindenki saját ötleteivel/javaslataival segíti. A megoldandó problémák pedig körbevesznek minket, és gyakran egyszerűnek tűnő jelenségek is meglepő gazdagságot mutatnak. Ilyen példa az anyagtudomány is, melynek kutatásába még egyetemi éveim alatt kapcsolódtam be. Ezen a gyakorlati vonatkozású területen eltöltött másfél évtized alatt kollégáimmal foglalkoztam fraktálokkal, lavinákkal, komplex mintázatokkal, fázisátalakulásokkal, térelméletekkel és legújabban földrengésekkel úgy, hogy közben végig fémek alakváltozásáról volt szó. Azt hiszem ennél többet egy fizikus sem kívánhat magának.”

Fogadjátok szeretettel február 25-i előadónk, Kamarás Katalin gondolatait:

„Már az ELTE-n, vegyészhallgató koromban a szép, szimmetrikus szerkezetek fogták meg a fantáziámat. Nagy öröm volt megtanulni, milyen módszerekkel lehet láthatóvá tenni az atomok térbeli elrendezését, kapcsolódásukat, mozgásukat. Mostanában kutatócsoportommal már „legózunk” is, szimmetrikus molekulákat töltünk apró üregekbe, megfigyeljük, hogyan torzulnak, hogyan kapcsolódnak össze. Mindehhez a legkorszerűbb műszeres hátteret használjuk, nagyszerű kollégákkal együttműködve, itthon és külföldön. Nem tudnék szebb munkát elképzelni.”

Fogadjátok szeretettel Pécz Béla történetét, aki Atomcsill előadásában az atomokat hozza el nekünk.

Az alap fizika könyv, mint egy regény…

„A Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumba jártam biológia tagozatra, miközben az osztály másik fele fizika tagozat volt. Abban az időben a kedvenc tevékenységem a szépirodalmi könyvek, regények és drámák olvasása volt. Az első éves fizika órákat valahogy háttérzajként követtem, ezért igencsak meglepett az érdemtelenül kapott jeles osztályzat, mellyel fizika tanárnőm Karádiné Pup Ilona motiválni akart. Sikerült. A nyáron elolvastam az alap fizika könyvet, kicsit úgy, mint egy regényt. Érdekes volt ezért folytattam a következő fizika könyvvel. Még a nyáron megszereztem a tagozatos fizika könyveket is és létrejött kötődésem a fizika rendívül logikus világához. Természetes volt számomra, hogy az ELTE fizikus szakán akarok tanulni.”