Fogadjátok szeretettel csütörtöki előadónk, Vincze Miklós gondolatait!

Megunhatatlanul gyönyörű, még akkor is, amikor éppen frusztráló, ahogy a természet egy kísérletsorozatban visszajelzi nekünk, hogy jó úton járunk-e amikor próbáljuk a titkait megfejteni. Nekem világnézet-formáló élmény volt, amikor középiskolás koromban először hallottam olyan precíz mérési eredményekről, melyek tökéletesen visszaigazolták egyik-másik fizikai elmélet helyességét. Egy tizenhetedik századi angol felírta mindazokat az egyenleteket, amelyek ismerete és helyes alkalmazása ma lehetővé teszi, hogy a Földről néhány száz méteres pontossággal „becélozzanak” egy leszállóhelyet a Marson!

fotó: Antal Zsani / emTV.hu”

És ugyanakkor a természet az arcunkba nevet, mert azt viszont nem vagyunk képesek megjósolni, hogy jövő héten milyen idő lesz, vagy hogy egy óceánba ejtett kísérleti gumikacsa Skóciában vagy Chilében ér majd partot, pedig a mozgásegyenleteket elvileg itt is jól ismerjük. Mit lehet ezekkel, a „rosszul viselkedő” fizikai rendszerekkel kezdeni, amik pedig körbevesznek minket? Hátborzongató, ahogy egy kísérleti modellben, a laborasztalon megjelenik egy tornádó vagy egy óceáni örvény pontos kicsinyített mása. Megjósolhatatlan játék-időjárásokat és óceáni vagy bolygólégköri áramlásokat tudunk létrehozni forgó „fazekakban”, és a leghihetetlenebb, hogy mindaz, amit ezekből megtanulunk, a valódi, többezer kilométeres rendszerek megértéséhez is hozzásegít — csak éppen szinte sosem úgy, ahogy előzőleg vártuk. Viszont mindig sokkal frappánsabban és érdekesebben. Ez pedig valóban megunhatatlan!

Sokszínűség és gondolati szabadság a hálózattudományban egy fizikus szemével!

„A fizikus lét számomra mindig is nagyon erősen összefonódott a problémamegoldással és a kreatív, keretek nélküli kérdésfeltevéssel – mindezt lenyűgöző módon a számok és a logika nyelvén. A fizika határterületeivel ismerkedve hamar rájöttem, számomra a legizgalmasabb kihívás a fizikai gondolkodásmód összekapcsolása gyakran egészen különböző (tudomány)területekkel, valamint a tudományos módszertanok gyakorlati alkalmazásaival.

A hálózat- és adattudomány pedig tökéletes terepet biztosít ezek kibontakozására. Hiszen a technológia, a számítási kapacitás, az elérhető algoritmusok és megannyi más tényező robbanásszerű fejlődése folytán manapság bármerre lépünk, pillanatok alatt adatpontok milliót hozzuk létre. Másként fogalmazva, adatokkal, számokkal képezzük le a körülöttünk lévő világ elképesztően sok szegmensét, így a virtuális térben globális kísérleti laboratóriumok ezrei jönnek létre. Ezekben a digitális laborokban pedig az emberi viselkedés legkülönbözőbb vetületeit vizsgálhatjuk és érthetjük meg. Legyen szó társas kapcsolataink szerkezetéről, zenehallgatási szokásainkról, a mentor-diák kapcsolatok szerepéről vagy éppen az élhető városok képéről. Előadásomban ezt a sokszínűséget és gondolati szabadságot fogom körbejárni a hálózattudomány néhány meglepő alkalmazásán keresztül.”

Fogadjátok szeretettel csütörtöki előadónk, Horváth Ákos gondolatait.

„Egy kutató élete olyan, hogy jönnek mennek a tudományos információk,
eredmények és ezek közül sokszor egy-egy megragad és kíváncsi leszek.
Én magfizikus lettem, ebbe a témakörbe tartozó tapasztalataim vannak,
ilyen kérdésekbe szoktam kutatási feladatokat megoldani.

Azért szeretem egyrészről ezeket a kutatásokat mert a magfizikai
kísérletek mindig valami láthatatlanról, nagyon kis dolog viselkedéséről
szólnak és ez olyan mintha ezen ismeretek feltárása tényleg nem lenne
olyan egyszerű. Sokszor amit találunk bár nagyon érdekes, a tudományt
előreviszi, de igazából nem is fontos a társadalom egésze számára.
Ezért másrészről az okoz örömet nekem, amikor a környezeti
radioaktivitás vizsgálatával valami olyat mutatunk meg, ami sok ember
életére lehet hatással. Ha sikerül megfejteni valamit, akkor hozzáadunk
az alkalmazható közös tudáshoz, felfedünk olyan folyamatokat, amit az
ember nem is gondolt volna az ilyen atommag szintű mérések nélkül. Nem
mindig sikerül a megfejtés, ezért nagy öröm az, amikor meg viszont igen.
Gyakran ilyenkor érdekes természeti helyekre is el lehet jutni. Ez is
sokszor emlékezetes. Mint egyetemi oktató, ezeken felül még azt is
szeretem, ha kreatív diákokkal kutatunk. Az ő kérdéseik érthető
megválaszolása legtöbbször nagy kihívást jelentenek, és ha sikerül, az
dupla boldogság. Ők is tanultak és én is örülök.”

Következő előadónk, Derényi Imre gondolatai:

„A fizikát nehéz pontosan definiálni. Sokan (köztük középiskolásként még jómagam is) úgy tekintenek rá, mint az élettelen jelenségek tudományára. Ennél azonban sokkal kifejezőbb, és a gondolatiság szabadságát hangsúlyozza az a megfogalmazás, hogy „fizika az, amit a fizikusok csinálnak”. Na de mit is csinálnak a fizikusok? Matematikai precizitással kísérlik meg leírni a világ jelenségeit. Newton maga is „A természetfilozófia matematikai alapelvei” címet adta fő művének. Sokáig valóban csak az élettelen természeti jelenségek bizonyultak jól megfoghatónak a matematika eszközeivel. Az utóbbi évtizedekben azonban ez kiterjedt olyan területekre is mint a gazdaság, pénzügy, szociológia, biológia stb. Számomra különösen izgalmas a biológiai jelenségek megértése, köszönhetően annak, hogy rohamos tempóban nő a nagy precizitású kísérleti (pl. molekuláris biológiai, genetikai) adatok mennyisége, lehetővé téve a matematika módszereinek alkalmazását. Nagy élmény kutatóként részese lenni annak a folyamatnak, ami lépésről lépésre feltárja az élet rejtélyeit, és magyarázatot ad arra, hogy az élet miért úgy működik, ahogy.”

Következő előadónkat, Veres Gábort kérdeztük arról, hogy miért szeret kutatni:

„Miért szeretek a fizika területén kutatni? Engem a fizika amiatt érdekelt mindig is, hogy a Természetet próbálja leírni. Igen ám, de nagyon sokszor rendkívül absztrakt módon közelíti meg a problémákat a fizika, és az egyetemi oktatásunk jó része is. Kommutátorok, Lie-algebra, szimmetriák, renormálhatóság, csoportelmélet… sőt, már egy síkhullám is annyira absztrakt, hogy az egyetem alatt már-már attól féltem, hogy esetleg túlságosan eltávolodunk a Természettől. Hiszen az elektron általában nem síkhullám, hanem egy kis (igaz, végtelenül kis) golyó. Vagy mégsem? Tehát engem leginkább az kezdett el foglalkoztatni, hogy az elvont matematikai és elméleti konstrukciók hogyan feleltethetők meg a körülöttünk nyüzsgő mikroszkópikus (sőt, még kisebb) elemi részecskéknek, jelenségeknek. Hogyan találkozik az elméleti és kísérleti fizika? A legfontosabb kédés talán, hogy honnan tudjuk valójában, amit tudunk? Hogyan válnak láthatóvá, kézzelfoghatóvá az elemi részecskék? Később aztán azt kezdtem el csodálni, hogy hogyan lehet igen közvetett módon, de mégis szilárd talajon álló következtetéseket levonni első látásra átláthatatlannak tűnő kísérleti információkból. És ehhez az a jó érzés társul, hogy nagyon sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk erről, és hasonló dolgokat szeretünk csinálni, hasonló nyelvet beszélünk. Aki csodabogár, az sok hasonló csodabogár között kevésbé érzi annyira csodabogárnak magát. Mára pedig egyre inkább azt is kezdem értékelni, hogy a kutatásunknak fontos és praktikus alkalmazásai is vannak a gyógyításban, régészetben, klímakutatásban, megújuló energiaforrások területén, és még sorolhatnám. „

Fogadjátok szeretettel Szigeti Balázs gondolatait a kutatásról.

„Miért is szeretek kutatni?

Elsőéves hallgatóként tapasztalhattam meg először igazán, hogy milyen erő rejlik a matematikai nyelvben, amikor fizikai problémákat szeretnénk megfogalmazni. Tanulmányaim során lenyűgözött, ahogy az egyre fejlettebb matematikai eszközök segítségével lehetőség, adódott egyrészt a látszólag nagyon különböző fizikai jelenségek közötti összefüggések felderítésére, másrészt egyes ismert jelenségek esetén is egyre mélyebb tudásra tehetünk szert, ahogy absztraktabb matematikai struktúrákat használtunk. A fizikai jelenségekről alkotott képünket így egyszerre tágíthatjuk vertikálisan és horizontálisan is. A kutatás szépségét abban látom, hogy ezáltal válik igazán lehetőségem megérteni azt, amit ma fizikai világképnek nevezünk és remélem, hogy ehhez a megismeréshez én is jelentékeny módon tudok hozzájárulni.”

Ismerjétek meg a 16. évad utolsó előadójának történetét!

Hogy hogyan is lettem fizikus? Gyerekként a testvéreimmel rengeteg dolgot „megjavítottunk”, rádiót, TV-t, háztartási gépeket. Pontosabban szólva leggyakrabban csak a szétszedésig jutottunk, de mindig is nagyon érdekelt, hogy mi hogyan működik. Gimnazista koromban mindent szerettem volna megérteni a csillagászattól kezdve a kémián át a filozófiáig, vagy hogy hogyan működik az emberi gondolkodás és hogyan lehetne gondolkodó robotokat csinálni. Abban az időben, aki matekból fizikából jó volt, leginkább a mérnöki pályát választotta. Mivel szerettem elektronikai dolgokat szétszedni, sőt addigra már egyszerűbb tranzisztoros vagy logikai kapus áramköröket építeni is, magától adódott, hogy villamosmérnök leszek. Viszont mikor eljött a pályaválasztás, kiderült, hogy nem jelentkezhetek, mivel színtévesztő vagyok. Azóta sem tudom miért kizáró ok, a filmek alapján arra tippelek, hogy amikor a világot kell megmenteni, nem tudnám, hogy a bombán melyik a piros és a kék vezeték amit el kell vágni 😄. Így akadt meg a szemem a fizikus szakon a felvételi tájékoztató könyvben, mondanom se kell, akkor még nem interneten ment a jelentkezés. Tudtam persze, hogy vannak fizikusok, mint Newton vagy Einstein, de hogy ez „foglalkozásként” választható, fel se merült bennem. Végül azt hiszem jobban nem is dönthettem volna, a fizikus „szétszed” mindent, és próbálja megérteni, hogyan működik. Az egyetemen lehetőségem volt bekapcsolódni az egyik első „biofizikus” képzésbe, így a genetikától kezdve az élettan gyakorlatig a biológia tudományába is sikerült belepillantani. Doktori témám mesterséges neuronhálózatokkal volt kapcsolatos (1980-as évek vége!), de aztán csillagászattal, komplex hálózatokkal, rákgenetikával és sok mással kapcsolatos kutatásokban is részt vettem. Az a cél ugyan nem teljesült, hogy mindent megértsek, de a pálya lehetővé tette, hogy a tudományok széles területén legalább a kérdéseket mélyebben megismerjem.

Az AtomCsill 222. előadásának előadója, Csanád Máté:

„Az iskolában mindig is érdekelt a matematika és a fizika, és tizenéves korom
elején alapvetően mérnöknek készültem, szüleim példája nyomán. Aztán a
gimnáziumban fizikaórán nagyon sokszor hangzott el az, hogy „ezt itt nem tudjuk
tárgyalni, majd az egyetemen megtanuljátok”. Ez pedig felkeltette a
kíváncsiságomat, elkezdtem utánaolvasni dolgoknak, és kiderült számomra, hogy
bizonyos fizikai és matematikai dolgokat tényleg „majd az egyetemen” lehet csak
megtanulni igazán. És így is lett, ezeket a dolgokat tényleg megtanulhattuk az
ELTE-n, ahol sok inspiráló fizikus tanított bennünket. Végül én magam is ELTE-s
kutató fizikus lettem – és remélem, én is meg tudom mutatni kisebb és nagyobb
diákoknak a fizika szépségeinek egy kis részét.”

Csanád Máté a STAR irányítóközpontban